Irakból hazatért katonák díszmenete Fotó: MTI
A magyar honvédséget súlyos válság jellemzi – avat be a kulisszatitkokba K. Az átalakítások 1987-ben kezdődtek "Gerecse" fedőnéven. Az akkori körülbelül százötvenezer fős állományt mára harmincezer alá csökkentették, első sorban politikai szempontok alapján. Azonban a kezdeti "szalámizzuk fel" taktika nem vált be, ezért az illetékesek drasztikusabb lépésre szánták el magukat, alakulatokat szüntettek meg mindenféle ráció és elképzelés nélkül. Ennek az eredményeként alakult ki az a szerencsétlen helyzet, hogy az aktív tisztek elhagyták a pályát, és csak az íróasztalukba kapaszkodó bürokraták maradtak nagy százalékban. Ők a nyugdíjig mindenképp maradni akarnak. Ebből a helyzetből az egyik kiutat a külföldi missziós szolgálatba való jelentkezés jelenti. Mindenkinek jól jön ez, mert a magyar hadsereg hírnevét is öregbíti a NATO-ban, és a szövetség is jól jár velünk – vázolja K. a honvédelem mai helyzetét.
Aki elvállalja a missziót, rövid távon mindenképpen hasznot húz belőle. Az Irakban szolgálatot teljesítő rendfokozat nélküli szerződéses katonák 1900 euró havi illetményt kapnak a korábbi beosztásuknak megfelelő fizetésen felül, s ehhez jön még 33 ezer forint úgynevezett különleges igénybevételi pótlék.
A jelentkezés emiatt óriási – állítja K. Azonban nem mindig azok kerülnek ki, akik a legalkalmasabbak, mert az "ismeretség" még a nyelvtudás hiányosságait is elfedezi. Ez aztán oda vezetett, hogy amikor 2004 februárjában a talaj "forróvá vált" al-Hillahban, többen behúzták a kéziféket, és "öregbítve" a magyar katonák hírnevét azonnal haza akartak jönni – fakad ki K. "Nem értem, mire készültek, közel-keleti szafarira vagy tanulmányútra? Ők az én szememben nem katonák, csak mundérba bujtatott civilek" – fogalmaz K. Szerinte egyes politikusok is adják alájuk a lovat, mondván, hozzuk őket haza, mert forró a helyzet, meg hogy nem erre vállalkoztunk, nem erről volt szó. "Amikor felkért bennünket a NATO, akkor kellett volna megmondani nekik: uraim, mi szívesen megyünk, de csak akkor, ha önök előbb rendet tesznek Irakban, mert ugye harcról szó sem lehet – ironizál K, és hozzáteszi: ez a fajta mentalitás visszatetsző a szövetségesek szemében, példaként lehetne említeni a spanyolok visszatáncolását."
Idén februárban teherautóval követtek el merényletet az iraki al-Hillahban lévő nemzetközi tábor ellen. A támadásban a magyarok által használt körletek ablakait is kilökte a légnyomás. Z., aki a robbanás időpontjában a táborban tartózkodott, így emlékszik
vissza a történetre: "Óriási detonációt hallottam először. Azonnal riadót fújtak a lengyelek, mert aknatámadásnak vélték az ügyet. Ilyenkor az ember magára kapja a sisakját meg a golyóálló mellényt és rohan a helyére. A második robbanás még nagyobb volt, ez már a földre lökött bennünket. Ott abban a pillanatban értettem meg: katona vagyok." Z.-nek – mint mondja – minden érzékszerve azonnal "élesre váltott", és szinte zsigerből tette azt, ami a feladata volt, rohant a neki kijelölt helyre. "Tehát átestem a tűzkeresztségen, és bevallom, még élveztem is. Ha módom lesz rá, azonnal visszamegyek" – szögezi le.
Arra a kérdésre, hogy milyen a magyar katonák megítélése Irakban, mindketten egyértelm? választ adtak: jó. "Más helyzetből jövünk, mint egy amerikai. Őket kiképzik egyvalamire, abban specialisták, de máshoz nem konyítanak. Ha például eldugul egy karburátor, telefonálnak a szerviznek, de hozzá nem nyúlnának. Egy magyar viszont bütykölni kezdi, mert ezt szokta meg itthon: ha máshogy nem megy, kibelez egy másik autót, de megcsinálja – állítja K. – Ezt díjazzák a szövetségesek, polihisztornak, azaz jól képzetteknek hisznek minket, pedig csak a magyar gyakorlatot folytatjuk külföldön" – teszi hozzá hangosan nevetve Z. Katonatársa szerint az is érdekes, hogy a magyarok még nem keveredtek olyan összecsapásba, amiben valaki elesett volna. Ebben talán szerepet játszik az, hogy a parancsnok minden magyar járműre ráíratta fársziul: magyarok vagyunk. "A helytállásunk szerintem megfelelő, hiszen például az egri felderítők rengeteg biztosítási feladatot láttak el hiba nélkül. Az irakiakkal nagyon keveset érintkeztünk, mert erős vallási fegyelemben élnek, és a szenvedés, a nélkülözés még zárkózottabbá teszi őket" – mondja K.
"Mindenesetre sok értékes tapasztalatra tettünk szert, de hogy itthon ebből mit hasznosíthatunk, azt nem tudom – tárja szét a kezét Z. – A minap szóba került az alakulatomnál egy nehéz ügy. A megoldásával kapcsolatban tettem egy javaslatot, mire beszóltak, hogy szálljak már le a földre, nem Perzsiában vagyok, ez itt Magyarország."
2004. 04. 29. (VIII/18)
