hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A polgári polgárok kormányváltást szeretnének
Elszámoltatás és nem leszámolás

2002. 04. 21.
A Hajdú-Bihar megyei Polgáron az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjének telt házas kampánygyűlése után sikerült mikrofonvégre kapni Medgyessy Pétert és Kuncze Gábort. A miniszterelnök-jelölt és a pártelnök zsúfolt programja miatt két kézfogás között adott lapunk számára "villáminterjút".



Kuncze Gábor és Medgyessy Péter. Huszonegy a nyerő Fotó: Vörös Szilárd

Medgyessy Péter



– Hogyan éli meg a személyét érintő lejárató kampányt?

– Nem mondom, hogy jól, sőt nehezen. De igyekszem magamat túltenni rajta. A választók tudatos félrevezetése viszont mélységesen felháborít. Ez ugyanis az emberek lelkét tiporja meg, ami megengedhetetlen.

– Az érzelmileg kettészakított ország sebeit hogy próbálják majd meggyógyítani?

– A társadalmi békét elsősorban személyes példamutatással lehet helyreállítani. Elszámoltatni kell, és nem leszámolni: tudatosítani fogjuk politikai ellenfeleinkkel, hogy bár a nézeteink nem azonosak, de attól még lehetünk barátok. Azokat az embereket is meg kell győznünk arról, hogy őket is képviseljük, akik nem ránk szavaztak. Nem egyes rétegekért, csoportokért, pártelitért, hanem az egész országért vagyunk felelősek. 

– Ön szerint milyen eredményt fog elérni az MSZP a második fordulóban?

– Biztos vagyok benne, hogy győzünk, de számszer? eredményre nem tippelek.



Kuncze Gábor



– Mi a véleménye az elmúlt napokban egyre inkább eldurvuló kampány- és rágalomhadjáratról?

– A magyar történelem megmutatta, hogy könny? kiengedni a szellemet a palackból, de nagyon nehéz oda visszagyömöszölni, ezért a tűzzel játszik az, aki ezt a hangnemet használja. Én úgy gondolom és azt is tapasztalom az országot járva, hogy az emberek sokkal normálisabbak annál, amilyennek a politika tekinti őket. Túl leszünk ezen a kampányon, és vissza fog térni az élet a normális kerékvágásba. De ehhez az kell, hogy a következő kormány a társadalmi feszültségek ismeretében tudatosan tegyen a társadalmi béke helyreállításának érdekében.

– Mit vár a második fordulótól?

– Abban az esetben, ha mindenki felismeri, hogy változásra van szükség, és tesz annak megragadása érdekében, akkor április 21-e után kormányváltás lesz Magyarországon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!