hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Régi pártok, új jelszavak
Dabasra figyelnek a politikusok

2001. 03. 24.
Végéhez érkezett a választási kampány a dabasi térségben. Pest megye 14. választókerületét sűrűn látogatták a vezető politikusok: Dabason Kovács László pártelnök és Orbán Viktor miniszterelnök mutatták be pártjaik jelöltjét, Ócsán Áder János házelnök találkozott a lakosokkal, illetve Csurka István pártelnök kampányolt a MIÉP jelöltje számára. 



Plakátháború Ócsán. Fontosnak tartott szavazás Fotó: Somorjai L.

Mint ismeretes, Búza Attila fideszes képviselő fél éve bekövetkezett tragikus halálát követően megüresedett a képviselő széke a parlamentben, illetve az ócsai polgármesteri hivatalban. Ezért a nagyközségben nemcsak képviselő-, hanem polgármester-választásra is sor kerül. 

"Nagy tervek egy kis térségnek" – hirdeti egy választásra buzdító plakát Ócsa nagyközség utcáin. A térség újra reflektorfénybe került, az ország a március 25-i időközi választásokra figyel: "Az eredmények jelzésértékűek lehetnek a 2002-es választásra nézve is. Megerősíthetik avagy cáfolhatják a közvélemény-kutatások eredményét" 

– fogalmazta meg véleményét lapunknak Zsadányi László, az Áder János házelnök látogatásának is helyet adó ócsai Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója. Kovács István, az MSZP jelöltje – egyben Örkény polgármestere – szerint is nagyobb itt a tét, mint egy-egy pozíció elfoglalása. "Egyfajta értékmérő lesz az eredmény, amely reális képet rajzol arról, hogy menynyire elfogadottak az egyes pártok, illetve politikusok" – nyilatkozta a Heteknek.

Érdekessége a versengésnek, hogy parlamenten kívüli pártok is megméretik magukat: a KDNP, az MDNP–Vállalkozók Pártja, a Zöld Demokraták és a HOME (Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület) is indítottak jelöltet. (A leírt sorrend szerint: Komjáti Jakabot, Pusztai Erzsébetet, Juhász Károlyt és Bodó Ágnest.)

Az utca embere azonban inkább lokálpatrióta, mint hogy országos távlatokból szemlélje az eseményeket. "Nekünk csak az a fontos, hogy a jelölt ócsai legyen" – felelte érdeklődésünkre több, neve elhallgatását kérő ócsai választópolgár. Ez a szempont vezeti őket mind a polgármesterre, mind az országgyűlési képviselőre történő szavazásnál. Ennek a kritériumnak azonban többen is megfelelnek: a polgármesteri székért indult az elhunyt Búza Attila neje, aki jelenleg közgazdaságtant tanít a Bolyai Gimnáziumban, illetve Dönti Károly alpolgármester, aki 1994 óta tölt be funkciót az önkormányzatnál. Egyesek szerint a választók érzelmi alapon fognak az elhunyt hozzátartozójára szavazni, Dönti alpolgármester viszont gazdasági jelleg? programmal szeretné megnyerni a választók bizalmát.

Egyébként Sz?cs Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje (akit az MDF és az FKgP is támogat) és Juhász Károly, a Zöld Demokraták jelöltje is ócsai. Sőt, még Pusztai Erzsébet is a fent említett gimnáziumba járt annak idején. A MIÉP-színekben jelöltként indult, újságíróként ismert Franka Tibort az általunk megkérdezett lakosok nem tudták a térséghez kapcsolni, egy MIÉP-szimpatizáns őstermelő számára is teljesen ismeretlen volt. Az SZDSZ-jelölt Nagy Ferenc és az MSZP-jelölt Kocsis azonban dabasi illetőségű.

Dabason a miniszterelnök a Táncsics Mihály Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolában találkozott a lakosokkal és mutatta be Sz?cs Lajost. Az iskolát az önkormányzat kérésére bocsátották a miniszterelnök rendelkezésére. A találkozó sikere ellenére – mintegy háromszázan látogattak el a fórumra – Nagy Ferencné, az iskola igazgatónője úgy látja, a térségben nagy a közömbösség a politika iránt. A régió az 1998-as választások idején is negatív rekordot állított fel az ala-csony részvételi arány miatt. Érvénytelen választás esetén a térség 2002-ig parlamenti képviselő nélkül maradna.


Szlogencsokor 



Azért vannak álmaink, hogy valóra váltsuk őket – Sz?cs Lajos (Fidesz–MPP–FKgP–MDF) 



Nagy tervek egy kis térségnek! – Kovács István (MSZP)



Szavak helyett tettek! – Nagy Ferenc (SZDSZ)



Magyar szívvel! Józan ésszel! Egyenesen! – Franka Tibor (MIÉP)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!