hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hírbe hozva
Iskola-ügy a parlamentben

2000. 05. 06.
Már a parlamentet is megjárta az – az érintettek szerint – blöff, hogy a Szcientológia Egyház egy iskolába akar beszivárogni. A XV. kerületi Tóth István Utcai Általános Iskola átadásának ügye valamilyen érthetetlen oknál fogva sokkal nagyobb port kavart, mint amire a legpesszimistábbak számítottak volna.

A rákospalotai önkormányzat költségvetése már nem tudta finanszírozni a Tóth
István Utcai Általános Iskola 2000/2001. tanévét, ezért a baloldali többség? képviselőtestület
a szocialista polgármesterrel egyetértésben február végén úgy döntött, hogy az
iskolát üzemeltetésre átadja a Meixner Alapítványnak. Az iskola egyébként mintegy
öt éve a részképesség-zavarokkal küzdő – az ottani diákok 20 százaléka – és
egészséges gyermekek oktatását integráltan végzi. Maga az alapítvány szintén a
tanulási problémákkal küszködő gyerekekkel foglalkozik, ezért is merült fel annak
lehetősége, hogy éppen ez a szervezet veszi bérbe az épületet, és folytatja benne a
szakirányú oktatást.

A döntéssel sem a szülők, sem pedig a kerület többi pártja nem értett egyet, ezért
megtámadták azt, és felülvizsgálati kérelemmel éltek. A Fővárosi Közigazgatási
Hivatal (FKH) az önkormányzati testület határozatát két pontban is törvénysértőnek
találta. Egyfelől kifogásolta, hogy az alapítvánnyal megkötendő közoktatási megállapodás
helyett csak annak tervezetét fogadták el a képviselők, másfelől rámutatott arra,
hogy az alapítvány a szavazás idején még nem rendelkezett a kerületi jegyző által
hitelesített működési engedélylyel. A kerület oktatási bizottságának elnöke
szerint a közigazgatási hivatal politikai nyomásra keresett és talált hibát a testületi
döntésben, ezért észrevételeit el kell utasítani. A FKH vezetője pedig kilátásba
helyezte, hogy az elutasítás esetén bírósághoz fordulnak. A testület ezután szerdán
mégis elutasította az FKH álláspontját.

Az események pikantériáját mégsem a politikai érintettség, hanem az ügy vallási
vetülete adja. Néhány szülő ugyanis tudni vélte, hogy a Meixner Alapítvány a
Szcientológia Egyház befolyása alatt áll. Ez a vélekedés aztán pillanatok alatt "kicsapta
a biztosítékot" a többi szülőben, és az ellenzékben lévő politikusok számára
is újabb fogódzót jelentett. A zavaros állítás egészen a parlamentig, a napirend előtti
felszólalásokig kígyózott, ahol Hegedűs Lóránt MIÉP-es képviselő, református
lelkész elmondta: "Le a szcientológusokkal, követeljük a Szcientológia Egyház
azonnali betiltását!" Érvelésében rámutatott, hogy olyan új világra van szükség
hazánkban, ahonnan "a magyarellenes, egypárti diktatúrát kiszolgáló,
posztkommunista, illetve szcientológus maffia eltakarodik a helyi és az országos
hatalomból". A kulturális tárca államtitkára, Várhegyi Attila válaszában
elmondta, hogy a szcientológusok helyzete Magyarországon példátlan az európai normához
képest. Nagy-Brittaniában nem kapták meg a nonprofit státust, Németországban pedig többek
között nemzetbiztonsági megfigyelés alatt állnak. A politikus óva intette az önkormányzatokat
attól a kormány által helytelenített magatartástól, hogy középületeket bocsássanak
a szcientológusok vagy szervezeteik rendelkezésére. Zárszavában megnyugtatta hallgatóságát,
hogy hasonlóan az eddigi gyakorlathoz, a Szcientológia Egyház semmiféle költségvetési
támogatásban nem fog részesülni a jövőben sem.

Lapunk az üggyel kapcsolatban megkérdezte Tasnádi Gábort, a fent nevezett egyház szóvivőjét,
aki aggodalmát fejezte ki a parlamentben elhangzottak miatt. Mint mondta: "Várhegyi
Attila rendkívül tájékozatlan a kérdésben, hiszen a Szcientológia Egyház mindenütt
Európában egyházként funkcionál, legutóbb éppen Svédországban jegyezték be egyházként
néhány héttel ezelőtt." A középületekből való kvázi-kitiltást a szóvivő
alkotmánysértőnek titulálta. Kérdésünkre, hogy mi lehet az oka az alapítvánnyal
való összemosásnak, a kisegyház képviselője elmondta, hogy a szcientológián belül
létezik egy úgynevezett Alkalmazott Oktatástan nev? tudományág, amely a gyermekeket
tanítja tanulni, és amely módszernek a megléte kellő alapot biztosított "alantas
politikai erőknek ahhoz, hogy balhét csináljanak". A szcientológusok még mérlegelik,
hogy bírósághoz forduljanak-e Hegedűs képviselő kirohanásával kapcsolatban.

Az ügy szakrális vetületének másik nyomvonalára pedig maga a kerület polgármestere,
Hajdú László világított rá keddi rádióinterjújában. A politikus közönséges
bosszúhadjáratnak titulálta az elmúlt hetek eseményeit, amelynek oka – mint mondta
– az lehet, hogy a Hegedűs Lóránt-féle református szárny szerette volna megkapni
az iskolát, csakhogy elfelejtettek pályázatot benyújtani.

A transzparensekkel az utcára vonuló és az állítólagos szcientológiás befolyás
ellen tiltakozó szülők rágalmaival szemben mind az iskola tanárai, mind pedig a
Meixner Alapítvány bírósághoz fordult.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!