Lengyel János, az FKgP–Fidesz által támogatott fehérgyarmati választókerület
győztese mihamarabb szeretné lecsitítani a "lecsóhadművelet" szította hullámokat.
"Most már nem akarok nyilatkozni se konzervről, se ruhákról, most már dolgozni
szeretnék, és ehhez nyugalom kell" – mondta lapunknak a képviselő. Mint ismeretes,
a szocialisták az FVM által állami pénzekkel "szponzorált" konzervgyárakból származó
termékek kampánycélra való felhasználásával vádolták a kisgazdákat, és Szanyi
Tibor, az MSZP képviselője öt vádpontot megfogalmazva feljelentette Torgyán József
miniszter-pártelnököt. (Hivatali visszaélés, nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen
kezelés, a választás rendje elleni bűntett, befolyással való üzérkedés és a gyülekezési
szabadság megsértése miatt.) Erre a kisgazdák – Torgyán Józseffel az élen –
tucatnyi, hamis vád miatt indított feljelentést helyeztek kilátásba Szanyi ellen,
mely feljelentések megtörténtét a média ugyan világgá kürtölte, hivatalos
dokumentumok azonban az ügyben mindezidáig még nem kerültek nyilvánosságra.
Új fejlemény a konfliktusban: a kisgazda vezetés alatt álló honvédelmi tárca tízmillió
forintos kártérítési igénnyel lépett fel Szanyi Tibor vállalkozása, az Euro-Info
Service Kft. ellen, amely a HM-től bérelt margitszigeti ingatlanon folytatta Európa Ház
nev? vállalkozását. Szabó János honvédelmi miniszter a Napkeltében beismerte, hogy
összefüggés van a Szanyi-érdekeltség? cég ellen indított per és a szocialista képviselő
kisgazdák ellen indított feljelentései között. Az üggyel kapcsolatban Szanyi Tibor
lapunknak elmondta: a honvédelmi tárca egy jogerős ítélettel lezárt ügyet próbált
előráncigálni, hiszen cége ez év március 28-i dátummal egy nullszaldós egyezséget
kötött a HM-mel a "békés elválásra". Erdélyi Lajos tábornok, a HM szóvivője
azonban lapunkat arról tájékoztatta, hogy két perről van szó: az első a fent említett
időpontban valóban lezárult, és egy hónap határidőt szabott meg az Euro-Info
Service Kft. számára, hogy az ingatlanból kiköltözzön. Ezután azonban egy újabb
polgári peres eljárással kívánják behajtani az általuk 10 millió forintra becsült
összeget, amely mintegy hárommillió forint elmaradt bérleti költségből egymillió
forint elmaradt közüzemi tartozásból és hatmillió forintra becsült vagyoni kárból
tevődik össze. "A tárcának kutya kötelessége behajtani azt az összeget, amekkora
kára keletkezett. Ha ezt nem tenné, törvényt sértene" – nyilatkozta a Heteknek a
HM szóvivője.
Emellett Balogh Gyula kisgazda országgyűlési képviselő, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyei elnöke is beismerte, hogy "adatokat gyűjt" Szanyi Tiborról. A megyei elnök
úgy került a "képbe", hogy a szocialisták tanúkra hivatkozva azt állítják: a
Balogh-féle konzervgyár termékei, a Cserfood Rt. logójával feliratozott konzervek
nagy szolgálatot tettek a választók meggyőzésében. (Mellesleg Balogh Gyula és
Lengyel János cégét, a Cserfood Rt.-t, illetve a VÉPISZ-t 300, illetve 480 millió
forint száz százalékos állami garanciavállalású hitellel támogatta az FVM.)
Szanyi Tibor azóta újabb, állítólag mindenki számára elérhető, interneten hozzáférhető
adatokkal állt elő. Mint azt előző lapszámunkban is említettük, az FVM 2,33 milliárd
forintot osztott szét nyírségi üzemek támogatása céljából. Szanyi azt állítja,
hogy ezek között talált két olyan vállalatot, a Glostert és a Vega-Foodot, amely úgy
részesült az állami támogatásban, hogy az erre vonatkozó rendelet megalkotásakor
felszámolási eljárás alatt állt. Az egyik céget addigra már törölték a cégjegyzékből,
a másiknak pedig nem volt már árukészlete. "Mire föl kapott tehát készletfinanszírozási
kezességet?" – tette fel lapunknak a költői kérdést Szanyi Tibor. A válaszért
megkerestük a Földművelődésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályát,
azonban idő hiányában és lapzártánk miatt nem tudtuk már a kisgazda oldalt is megszólaltatni.