hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aradi-ügy: titkosított adatok
Bizonytalan verziók

1999. 10. 02.
Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója csütörtöki meghallgatásával lezárult az ügyében folyó fegyelmi vizsgálat egyik utolsó szakasza – jelentette be Medgyesy Balázs, a Környezetvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. A közlemény szerint a vizsgálóbiztos a teljes iratanyag figyelembevételével összeállítja a végleges dokumentációt, és záros határidőn belül hivatalosan eljuttatja azt a fegyelmi tanács elnökének. A testület ezt követően nyolc napon belül ül össze és hozza meg határozatát.

"Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója ellen vizsgálatot folytató
bizottság vezetője, Kiss Edit több, a Hortobágyi Nemzeti Park és a természetvédelem
témakörét érintő kérdésben alapvetően tájékozatlan" – jelentette ki a Magyar
Távirati Irodának Orosz János, Aradi Csaba ügyvédje. Hozzátette: a csütörtöki, több
mint öt óráig tartó meghallgatáson ezért olyan kérdéseket kellett tisztázni,
amelyekről az elmúlt négy hétben bármikor felvilágosítást kaphattak volna a vizsgálóbizottság
tagjai, ha nem zárják ki az igazgatót az ellene folyó vizsgálatból. Orosz János
elmondta: a bizottság rendelkezésükre bocsátotta a Hortobágyi Nemzeti Park működésével
kapcsolatban az elmúlt hetekben átvizsgált iratokat. Ezekből úgy tűnik, hogy nem a
természetvédelemben elkövetett esetleges hibákat kívánta feltárni a bizottság,
hanem átfogó gazdasági célvizsgálatot tartott. A minisztérium szakértői írásbeli
feljegyzései nem tartalmaznak egyetlen utalást sem arra vonatkozólag, hogy Aradi Csaba
bármilyen szabálytalanságot is elkövetett – hangsúlyozta az ügyvéd.

Orosz kiemelte: a csütörtöki meghallgatáson készült nyolcoldalas jegyzőkönyv is a
döntés-előkészítés része, ezért hasonlóan a már elkészített iratokhoz, annak
tartalma harminc évig nem hozható nyilvánosságra.

Majtényi László adatvédelmi biztos aggályait fejezte ki a titkosítás jogossága
kapcsán.

A minisztérium nem titkosította és nem is áll szándékában titkosítani az Aradi-üggyel
kapcsolatos dokumentumokat – mondta Horváth József, a Környezetvédelmi Minisztérium
sajtófőnöke az ügyről megjelent adatvédelmi biztosi véleménnyel kapcsolatban. A tárca
mindössze az ide vonatkozó jogszabályok előírásaira hívta fel a figyelmet akkor,
amikor az 1992 évi, a személyi és a közérdek? adatok védelméről szóló törvények
rendelkezéseire emlékeztetett – mondta a sajtófőnök

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!