Szeptemberben kezdődik az országgyűlés második félévi őszi ülésszaka.
Augusztus 30-ától kezdik meg a munkát a bizottságok. Szeptember 2-án délután 14 órakor
összeül a házbizottság, majd a rákövetkező héten 6-án 14 órakor lesz az idei évad
első plenáris ülése. A kormány már korábban megtárgyalta az országgyűlés őszi
ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programját és el is fogadta azt. A
huszonnyolc törvényjavaslatból néhányat biztosan fokozott érdeklődés kísér majd.
Ezek például a 2000. évi költségvetési törvényjavaslat, amely benyújtásának
tervezett időpontja szeptember második hete lesz. De vélhetően élénk érdeklődés kíséri
majd a gyermekgondozási díj bevezetésével kapcsolatos módosításokat is, valamint a
társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének
rendezését is – hogy csak néhányat említsünk ezek közül.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »