Bizonytalan kilátások az egészségügyben Fotó: Vörös Szilárd
Csütörtökön reggel 8-tól 10 óráig tizenhárom százalékos béremelésért sztrájkoltak
Budapesten a SOTE dolgozói. A figyelmeztető munkabeszüntetésükön a klinika adatai
szerint a dolgozók 60-65 százaléka, mintegy 3500 ember vett részt az egyetem 29 klinikájáról,
a gazdasági és műszaki ellátó szolgálat számos egységéről. Néhány klinikán,
ahol az alacsony dolgozói létszám miatt nem tudtak bekapcsolódni a megmozdulásba, az
alkalomra készült matricát tűztek ki szolidaritásuk jeléül a dolgozók. A megmozdulással
szolidaritást vállalt a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetének
(TUDOSZ) elnöksége is, akik szerint "véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy
hivatástudatunkkal visszaélve éhbérre kényszerítenek bennünket".
A munkabeszüntetés ideje alatt az 1-es és a 2-es női klinikán, valamint a Kútvölgyi
kórházban véradást szerveztek, amelyeken nemcsak a SOTE munkatársai, hanem törekvéseik
külső támogatói is, körülbelül 200-an jelentkeztek.
Berki Zoltán, a SOTE szakszervezetének titkára sajtótájékoztatójukon az újságíróknak
elmondta: Bár a munkabeszüntetés sikeresnek minősíthető, a követelt 13 százalékos
bérfejlesztést nem kapták meg a dolgozók. Ezért folytatni kívánják a harcot.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »