Fasiszta jelképeket festettek a sírokra Fotó: MTI
"Ötvenöt év telt el a holocaust óta, amely 600 ezer magyar áldozatot követelt,
és amelyben a szombathelyi zsidó közösség kilenctizede életét vesztette. A túlélőknek
és leszármazottaiknak természetes igénye, hogy félelem nélkül, egyenrangú állampolgárokként
élhessenek hazánkban. Sajnos ez máig sem adatott meg nekik" – hangsúlyozta Fröhlich
Róbert főrabbi a vasárnap Szombathelyen tartott megemlékezésen mondott beszédében.
Prugberger Emil, Szombathely alpolgármestere a gyászünnepségen kifejezte a város polgárainak
együttérzését az 55 évvel ezelőtt történtek miatt. Az önkormányzat nevében ígéretet
tett arra, hogy a város helyreállíttatja a megrongált és meggyalázott temetőt.
Az eset kapcsán a Fidesz és a kormány is nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélik a
történteket. "A Fidesz a demokratikus jogállam törvényeit súlyosan sértő
cselekedetnek tartja és elítéli, ha bármely közösséget faji, vallási,
lelkiismereti hovatartozása miatt ér atrocitás. A Fidesznek meggyőződése, hogy az
ilyen cselekedetek nem egyeztethetők össze a demokratikus közélettel, a társadalmi párbeszéddel,
a polgári Magyarországgal, és joggal váltják ki minden jóérzés? ember felháborodását"
– tartalmazza a nyilatkozat. A Pokorni Zoltán oktatási miniszter által aláírt kormánynyilatkozat
is hasonlóan fogalmaz: "Az ezredfordulóra készülő Magyarország lakosainak el kell
utasítaniuk azokat a törekvéseket, amelyek különbséget tesznek vallási vagy származási
alapon állampolgáraink között."
"Felháborító, ami történt" – kommentálta az esetet a Heteknek Lazarovits Ernő,
a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége külügyi osztályának vezetője, aki
szerint a zsidó sírok meggyalázása nemcsak a zsidóság, hanem az egész demokrácia
ellen intézett kihívás. Lazarovits egyéni véleménye szerint egy olyan országban
mint hazánk, amely Európába igyekszik, a kormány, a parlament és nem utolsó sorban
az egyházak feladata, hogy mindent elkövessenek, hogy ilyen esetek ne történjenek meg.
"Mi, magyarországi zsidók, akik ugyanúgy az ország fellendítésén munkálkodunk,
mint mások, nem kérünk semmi különlegeset, csak azt, hogy ugyanolyan elbírálásban
részesüljünk minden szempontból, mint más magyar állampolgár. Vagyis nem kérünk
pozitív diszkriminációt, de negatívat sem" – mondta az osztályvezető.
A rendőrség önkényuralmi jelképek használatának vétsége miatt indított nyomozást
az ügyben, és a nagy erőkkel megkezdődött kutatás gyorsan eredményre is vezetett. A
rendőrök két nap alatt elfogták a két elkövetőt, akik bevallották: céljuk az
volt, hogy megzavarják a vasárnapi holocaust-gyászünnepséget. Az újfasiszta,
hungarista nézeteket valló fiatalok elmondásuk szerint ott voltak idén a budai Várban
tartott fasiszta megemlékezésen, később pedig a – verekedésbe fulladt – Viking
Klubban rendezett összejövetelen is. Lakóhelyükön Skins Savaria néven egy a nézeteikkel
azonosuló, néhány fős csoportot szerveztek. A nyomozás idején a gyanúsítottaknál
házkutatást tartottak, s ennek során a rendőrök újfasiszta röplapokat, plakátokat
foglaltak le. A csoport vezetője, az őrizetbe vett 23 éves fiatalember Krónika címmel
egy számítógéppel sokszorosított lapot is szerkesztett, ennek terjesztésére azonban
már nem volt módja. A rendőrség közösség elleni izgatás címén tett vádemelési
javaslatot az ügyészségnek.