hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs egyetértés a médiafronton
Leszavazták a mikrofonbizottságot

1998. 10. 03.
A kormány a médiatörvény átfogó módosítását szorgalmazza. Még nem lehet tudni, hogy ez menynyiben járul majd hozzá a jelenlegi politikai erőviszonyok átalakulásához a gazdaság, a média és a kultúra területén. A médiakuratóriumok delegálását meghatározó jogszabályok értelmezését illetően azonban a kormány és az ellenzék között továbbra sincs egyetértés.

Mint ismeretes, a médiatörvény alapján csak a parlamenti pártok képviselőcsoportjai
jelölhetnek kurátorokat a közszolgálati médiumokat felügyelő Országos Rádió és
Televízió Testületbe (ORTT). Az említett vita tárgya az, hogy a kormánykoalíció
szerint a két parlamenten kívül maradt párt kurátorai – akiknek a mandátuma még
nem járt le – az ellenzék közé sorolandók, míg az MSZP és az SZDSZ úgy vélekedik,
hogy a kormányoldalhoz.

Az Országgyűlés kulturális bizottsága a legutóbbi ülésen – a szocialista és a
szabaddemokrata képviselők kivonulását követően – egyhangúlag úgy döntött,
hogy az alkotmányügyi bizottság jogértelmezését kéri abban a kérdésben, hogy a
KDNP-s és MDNP-s médiakuratóriumi tagok kormánypártinak vagy ellenzékinek számítanak-e.
A kormánypárti képviselők beadványban jelezték, hogy a rádiózásról és televíziózásról
szóló törvény értelmében a rádió és a televízió kuratóriumi elnökségének
tagjai közül a KDNP és az MDNP jelöltjeinek megbízatását a parlamenti választások
eredménye nem érinti, akkor sem, ha a szóban forgó pártok nem kerültek be az Országgyűlésbe.
Ennek következtében a törvény által előírt, a mindenkori kormánypárti és ellenzéki
képviselőcsoportok közti egyenlő arány érvényesülése megkérdőjelezhetővé vált.


Az MSZP és az SZDSZ képviselői azt hangsúlyozták: a rádiózásról és televíziózásról
szóló törvény "legkényesebb" pontjáról van szó, a paritás elvéről, amelyet
hatpárti politikai megállapodás után fogadott el az Országgyűlés több mint kétharmados
többséggel.

A testület nem vette napirendjére Várhelyi András (FKGP) önálló indítványát,
mely szerint az anyanyelv védelme érdekében mikrofonbizottságok felállítására
lenne szükség a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban.

Várhegyi a Heteknek kifejtette: nem politikai célzatú indítványa csupán a magyar
nyelv védelmét szolgálja: pösze, raccsoló, selypítő, hadaró, "gombócosan beszélő"
riportereket és műsorvezetőket ne engedjenek mikrofon-, illetve képernyőközelbe. Jánosi
György országgyűlési képvislő, az MSZP médiaszakértője Várhelyi indítványára
reagálva úgy nyilatkozott: a kormánypártok arroganciáját és hatalomösszpontosító
szándékát jelzi, hogy még attól sem riadnak vissza – amire demokráciák esetében
még nem volt példa –, hogy kormánypárti képviselő parlamenti döntéssel nyúljon
bele pártatlan és semleges közszolgálati médium műsorszerkesztési ügyeibe és
elveibe.

Fodor Gábor szabaddemokrata képviselő a médiatörvény módosítását, a rossz anomáliák
kiküszöbölésének szükségességét hangsúlyozta lapunknak, különös tekintettel a
kuratóriumok működésére. A panaszirodát a mindenkori cenzúra eszközeként értékelte.
Úgy tűnik azonban – tette hozzá –, hogy bizonyos törvények megváltoztatása csupán
a sajtó megregulázását célozza.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!