hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Súlyosbodott Lupis büntetése

1998. 06. 27.
Hat év börtön, nyolc év eltiltás a közügyektől és teljes vagyonelkobzás. Lupis József ezt a bírói döntést hallhatta volna perének szerdai tárgyalásán. A volt bróker azonban – talán elővigyázatosságból – betegségre hivatkozva hetek óta kerüli a bíróságokat. Így tehát telefonon értesülhetett ügyvédjétől, Orosz Balázstól, hogy a Legfelsőbb Bíróság Domokos Jenő vezette tanácsa bűnösnek találta hétrendbeli folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás, négyrendbeli magánokirat-hamisítás és különösen nagy értékben elkövetett sikkasztás bűntettében. A Lupis brókerháznak még 1992–93-ban több költségvetési intézmény – például a MÁV, az Országos Közoktatási Intézet és a Belügyminisztérium – adott megbízást szabad pénzeszközeinek befektetésére. A bróker a feladatot úgy oldotta meg, hogy többségében soha a tulajdonában nem lévő állampapírokat adott el megbízóinak, és egyben rövid határidőre visszavásárlási kötelezettséget is vállalt a nem létező állampapírokra. Lupis, hogy a csalást leplezze, a már megtévesztett befektetőknek hamis letéti igazolásokat is kiállított, mondván, az állampapírok nála vannak, így tartva tévedésben az áldozatokat. Lupis József azt remélte, hogy vállalkozásának ingatlanai elegendő fedezetet fognak nyújtani az ügyleteknek, ez azonban eleve téves feltételezés volt: az ingatlanok értéke csak a tartozások kis részét fedezte volna. A cég csődbe ment, s ami maradt: hárommilliárd forint kár a befektetőknél. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ennek az összegnek a kétharmada később különböző utakon megtérült. A Legfelsőbb Bíróságot, úgy tűnik, még az ügyvéd figyelemfelhívására sem hatotta meg ez a tény: a jogerős ítélet a vállalkozó terhére jelentősen szigorította az elsőfokon kiszabott büntetést. A Fővárosi Bíróság ugyanis akkor "még csak" két év felfüggesztett szabadságvesztéssel és 250 ezer forint pénzmellékbüntetéssel sújtotta a brókert.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!