hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az igazi Katy Perry
Aki Madonnát is kioktatta

2012. 03. 22.
Katy Perry énekesnő számtalan sikert könyvelhetett már el magának. Többek között ő lett az első női előadó, akinek egy albumáról öt dal is felkerült a Billboard Hot 100-as lista élére. 2010-ben a Maxim magazin olvasói a világ legszexisebb nőjének választották. Emellett ismert bohókás ruháiról és állandó botrányairól is: ivászatok, féktelen partik, félmeztelen fotózkodások, kétes hírű partnerek kísérik az életét. A róla kialakult képet még zavarosabbá teszi, hogy Katy nyíltan hirdeti keresztény voltát.

Az énekesnő 1984. október 25-én született Kaliforniában. Szülei mindketten lelkipásztorok, akik három gyermeket neveltek fel. A család mindennapjait aktív szellemi élet jellemezte, amiről Katy így nyilatkozott a Rolling Stone magazinnak: „A szüleim együtt gyakorolták a nyelveken szólás és magyarázás ajándékát. Ez az ő ajándékuk." A szülők minden rossztól óvták gyermekeiket, így a zenei nevelésüket is a kezükben tartották: csak keresztény zenét hallgattak otthon.

Katy kilenc és tizenhét éves kora között a gyülekezeti kórusban énekelt. 2001-ben már a saját albumán dolgozhatott, amelynek címe az eredeti neve, azaz Katy Hudson lett. A lemezen gospel stílusú, egyértelműen keresztény dalok szerepelnek, amelyeket Katy többnyire saját maga írt. Már ekkor többen felfigyeltek a tizenéves lányra, akire egy keresztény újságíró így emlékszik vissza: „Amikor a tizenhét éves Katyvel beszéltem, el sem tudtam volna képzelni, hogy nemzetközi hírű sztár lesz. Úgy tűnt, fel akarja hívni magára a figyelmet. Koncertet is adott a helyi gyülekezetben. Egy tipikus tinédzsernek tűnt, aki azt kutatja, miről szól igazából a hit, az élet meg minden. Azt mondta nekem: »Igazi szeretnék lenni. Nem fogok soha maszkot viselni.«" Az album nem érte el a közönség köreiben a várt sikert, bár több kedvező kritikát is kapott.

Katy ezután fokozatosan nyitni kezdett a mainstream popzene felé. Néhány évnyi küszködés és útkeresés után az első igazi áttörést az I kissed a girl (Megcsókoltam egy lányt) című számmal érte el. Azóta sem derült ki, hogy valóságos élmények alapján írta-e a számot, vagy csak a figyelemfelkeltés volt a célja, mégis rendszeresen a leszbikus jelzővel illetik. A szülei szinte sokkot kaptak, amikor először meghallották a dalt, mivel szerintük üzenete szégyenletes és undorító. Édesanyja elmondta, hogy amikor hallja a számot, csak imádkozni tud lánya lelki üdvéért. Katy is tisztában van szülei érzéseivel, azzal, hogy apja és anyja csalódtak benne.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!