hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Különcségek milliárdos módra

2010. 01. 15.
A londoni Harrods áruház, a Fulham FC labdarúgócsapat, a párizsi Ritz Hotel – íme néhány példa Mohamed al-Fayed „szerzeményeiből”. Az egyiptomi milliárdos azonban egy dolgot továbbra sem tudhat magáénak, ez pedig a brit állampolgárság. Kérelmét eddig mindig elutasították, annak ellenére, hogy több ezer embernek biztosít munkalehetőséget Nagy-Britanniában. Alkalmazottai közvetlen és nagylelkű embernek tartják, ugyanakkor többször igencsak megdöbbentette a közvéleményt furcsa és ellentmondásos megnyilvánulásaival.

Mohamed al-Fayed az egyiptomi Alexandriában született, de érdekes módon a születési dátumát illetően különböző információk állnak rendelkezésre: az egyik adat szerint 1929. január 27-én született, a Ki kicsoda hírességeket tartalmazó könyv viszont négy évvel fiatalabbnak adja meg. Az 1930-as években Alexandriában a helyiek mellett görög, zsidó, libanoni, olasz és török közösségek is éltek. Fayed szegény családból származott, édesapja általános iskolai tanár volt. Nagyapja viszont kereskedéssel foglalkozott, akitől az ifjú Fayed a sikeres üzletelés első szabályait elsajátíthatta. Emellett állítólag a szomszédban élő zsidó kereskedőtől kapott még jó tanácsokat. A tanult elveket hamar gyakorlatba ültette: már az iskolában házi készítésű limonádét árult. Majd szülővárosa utcáira is kimerészkedett, ahol Coca-Colát, illetve varrógépeket adott el.
A nagy kitörés lehetősége akkor adódott Fayed számára, amikor egy Adnan Kashoggi nevű üzletemberrel találkozott, aki importvállalkozásában alkalmazta Szaúd-Arábiában. Mikor visszatért Egyiptomba, saját szállítóüzletébe fogott bele, majd a cég székhelyét az olaszországi Genovába helyezte át, és Londonban is nyitott irodákat. Ebben az időszakban már rendszeresen járt a brit fővárosba.
1954-ben feleségül vette Samira Kashoggit, de ez a házasság mindössze két évig tartott. Ebből a kapcsolatból született Dodi nevű fia, aki később Diana hercegnő udvarlója lett.
Az 1960-as évek közepén Fayed Dubai uralkodójával, Rashid al-Maktum sejkkel találkozott, aki a Perzsa-öböl partján fekvő város átalakításával bízta meg. Az üzletember több brit céget hívott a városba, amelyek aztán a nagyszabású építkezéseket végezték. Az ő irányítása alatt épültek fel a Világkereskedelmi Központ felhőkarcolói, a Hilton Hotel, valamint a Rashid-kikötő. 1966-ban pedig a világ egyik leggazdagabb emberének, Brunei szultánjának egyik tanácsadója is lett, valamint az ő nevéhez fűződik a Nemzetközi Tengerész Szolgálat felállítása Dubaiban. 1972-ben megvásárolt egy hatalmas skót kastélyt, amelynek felújítására több milliót költött, ezért a Skót Turisztikai Bizottság kitüntetésében is részesülhetett. A gazdag és sikeres Fayed 1974-ben költözött Nagy-Britanniába, és csatlakozott a bányászati területen tevékenykedő Lonrho társasághoz 1975-ben, amit kilenc hónappal később ott is hagyott egy nézeteltérés miatt.
1979-ben testvérével, Alival megvásárolta a párizsi Ritz Hotelt, amelynek felújításán szintén nem spórolt. Állítólag egy szobára 500 ezer dollárt, vagyis több mint 90 millió forintot költött. A francia kormány ezért kitüntette, és a Francia Becsületrend lovagjává ütötték, majd tisztté is előléptették, miután a párizsi Bois de Boulogne parkban található kastélyt is helyrehozta.

A Fulham-sztori

Az egyiptomi származású milliárdos, aki egyébként már gyerekkorában szerette a focit, az angol labdarúgás élvonalába is betört: 1997-ben megvásárolta a Fulham FC csapatot, amelynek akkor nem igazán állt jól a szénája. Al-Fayed célul tűzte ki, hogy csapatát öt éven belül feljuttatja a Premier League-be, vagyis az angol labdarúgó-bajnokságok legfelsőbb osztályába. Ezt sikerült is megvalósítania, ezért a csapat szurkolótábora hősként tiszteli. A Fulham FC szereplését a magyar szurkolók is figyelemmel kísérik, hiszen itt játszik Gera Zoltán. Lapunk kérdésére elmondta, hogy nem sokszor találkozott al-Fayeddel személyesen, de a tulajdonos a hazai meccsekre általában kijár, és ilyenkor előfordul, hogy bemegy az öltö­zőbe, és néhány szóval bátorítja a csapatot. Ha nagy győzelmet arat a csapat, akkor levélben fejezi ki gratulációját, és minden szezon végén köszönőlevelet és ajándékcsomagot küld a játékosoknak az egész évi kitartó munkáért.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!