Tökéletesen érthető, ha a nyugati országok vezetői nem szeretnék, ha országuk közvéleménye számon kérné rajtuk a fogságba esett katonáikon végrehajtott bestiális kegyetlenségeket. Nyilvánvaló, hogy David Cameron nem szívesen látna lefejezett brit, Angela Merkel megcsonkított német, François Hollande pedig megkínzott francia katonákat a halálszekta videóin. Az is érthető, hogy az elhibázott iraki és líbiai beavatkozás példája nyomán a nyugati politikusok ódzkodnak attól, hogy katonáikat Szíriába és (ismét) Irakba küldjék.
Ám az a helyzet, hogy ha nem szánják rá magukat, hogy nagyszabású szárazföldi hadművelettel semmisítsék meg az Iszlám Államot, akkor nem katonáik, hanem civilek százai, netán ezrei esnek al-Baghdadi tömeggyilkos terroristáinak áldozatául. Legyen világos: ha az Egyesült Államok, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia nem hajlandó minden erejét bevetve megsemmisíteni vagy kézre keríteni az Iszlám Állam vezérkarát, az összecsapás a nyugati demokráciák és az Iszlám Állam között akkor is létrejön – Párizsban, Londonban, Washingtonban, Berlinben, Bécsben vagy éppen Budapesten. Ott, ahol al-Baghdadinak és a neki engedelmeskedő szadista bűnözőknek tetszik.
***
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »