Drága köztisztviselők

A Hetek augusztus 29-ei számában megjelent A mi drága köztisztviselőink cím? írásához szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni.

A cikkben idézett, a mundér becsületénél többet (tudniillik a jövedelmüket) védelmező köztisztviselők érvei némileg gyenge lábakon állnak. A köz- és a versenyszféra szellemi foglalkozású területeinek összehasonlítása ugyanis nem szorítkozhat csupán a munkabérre. Egyetlen cégnél sem garantált sok-sok évre előre a bér vagy akár a munkaviszony, és ha a vállalatra/vállalkozásra történetesen rossz idők járnak, azt minden alkalmazott megérzi, jobb esetben csak a zsebén.

A költségcsökkentés, a hatékonyság növelése, és az ebből adódó gyakori átszervezések, elbocsátások ma is többnyire csak fogalmak a közszférában, míg a vállalatok számára a túlélés elengedhetetlen eszközei. Épp így, szinte teljesen ismeretlen kifejezések versenyberkekben az "életpálya-modell", a "tanulmányi szabadság", "ruhapénz", a saját erő nélküli kölcsön. 

Röviden: nemcsak a fizetést kellene megkívánni, hanem a munkát is, annak minden velejárójával.

Az uniós tagállamok közalkalmazotti rétegének 22-28 százalékos aránya meglehet nagyobb a hazainál, de az minden bizonnyal megfelel az egyes országok gazdasági teljesítőképességének. Nem hihető, hogy Magyarországon a növekvő számú munkanélküli állami munkahelyekre történő átterelése – figyelembe véve a gazdaság mai állapotát – bármi jót eredményezhetne.

A közös erőforrások mértékletes és hatékony felhasználását joggal várja el minden állampolgár, akiknek – Vadász János szavaival élve – a komfortérzetét az is nagyban javítaná, ha a kormány és a minisztériumok a közterhek egyre agyafúrtabb módon történő növelésére tett erőfeszítéseit a közhivatalok működésének racionalizálására fordítaná.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek