A Goldberg–Bayer-tétel:
A médiában a liberálisok döntő, mintegy tízszeres fölénye
az információk egyoldalúságához vezet. Ez a tömegek tudatlanságban tartásának egyik biztosítéka.
Tehát vannak ők ketten, meg a célpont. A liberálisok, magyarországi alvállalatuk nevét is ideírva, a liberálbolsevisták. Goldberg könyve korszakos. Nehezen foghatom fel, hogy a tisztességen kívül mi vezérelte, bár sejtem. Dan Rather. Az illető úr hírmogul, műsorvezető, a hírek Antikrisztusa a szerző szerint. Goldberg gyűlölete szent gyűlölet, mert van értelme, és nem likvidálni akar. Talán ez a különbség a mi házi gyűlölködőink és közötte. Nagyvonalú, mint az ország, amelyben él. Nem kíván semmi rosszat a "Nagy Dan"-nak, csupán a nézőknek azt, hogy többé ne lássák. Ne tekintsük tehát többnek emócióit, mint amilyenek azok valójában, érthető emberi haragnak. Szeretünk mindenkit, mert ember. De nem szabad szeretnünk az emberben a rosszat – Goldberg ráadásul egy olyan kultúrában nőtt fel, ahol elkerülte az álszentség.
Bayer lelkiállapota világos és egyértelmű. Fél. Amitől fél, az cseppet sem romantikus. Félti a pénzét. Ez az ember az elmúlt négy évben több mint jól keresett. Az elmúlt szellemi ciklus egyik legfőbb tanulsága az volt, hogy az anyázás jól eladható áru. Szereti a közönség, és szereti a megrendelő. Bayer félti az állását. Ezért megy el minden kultúrházba. A megrendelő ugyanis elégedetlen. Két választásból kettőt bukott el neki "szellemi elitje", normális körülmények között ilyenkor csere van. Maradnak a kultúrházak, a tömegek, mint megtartó erő. Helyzetben és pénztárnál tartó erő. Hivatkozási alap, hogy nélkülözhetetlen.
Bayernek nincs konkrét, személyes ellensége. Ellenség mindenki, aki nem Magyar Nemzet, meg nem Demokrata. Egyszer? világkép, zacskóból menet közben fogyasztható. Bárhol, bármely választókerületben.
Goldberg igazságkereső ember. Ha valamiért megírta könyvét, az az igazság vágya. Az igazság iránti olthatatlan, szinte érzéki vágy úgy kezdődik, hogy valaki megundorodik a hazugságtól. Legjobban a sajátjától. Goldberg nem elemző. Könyvében a legnagyszer?bb szó is előfordul. Ez így hangzik: elnézést. Az értelmiségi egyik legfőbb különbsége az állattól nem az, hogy nem eszik Whiskast, sem Chappy Partnerst. Hanem az, hogy belátása van. Ítél, de képes ezt korrigálni. Félreértés ne essék, nem azért, mert haverjai elvesztették a választást és így a pénztár kulcsa idegen kezekbe került. Nem, hanem azért, mert belátta, tévedett. Rossz helyre állni nem bűn, csak pech. Rossz helyen maradni a bűn. Vagy ami még a bűnnél is nagyobb dolog, ostobaság.
Goldberg könyve azért fantasztikusan érdekes, mert egy abszolút bennfentes írta. Lehet valakiből médiaelemző. Jó szakma, nálunk kevés dologhoz kell érteni hozzá. Lehet médiapolitikus valaki úgy, hogy népművelő volt vidéken. Lehet kampánycézár bármely jóarcú műszerészből. Amerikában a média egy szakma. Képeznek rá embereket, aztán vagy melléjük pártol a szerencse, vagy nem. Goldberg sikeres tagja volt egy nagy csatornának. Kirúgva könny? hátrasercinteni, lenézni, pellengérre állítani. Nincs tétje, csak érzelme van. Van egy ember, aki megun és megutál valamit, régi önmagával együtt. Ír róla, miközben tudja, ezzel önmagát teszi tönkre.
Bayer igazságosztó ember. A kettéosztás vámolója. Az egyik térfélen otthon van, a másikon idegenben. Szellemi kockázat semmi. Egy autoriter szellemi vezér embere. A vezér többi embere szereti – ezért. A másik oldal szóba sem áll vele. Nincs személyes megéltsége. Élete két részből állt. Eddig vagy sikeres pártíró volt, vagy sikertelen pártatlan. Jó helyzet. Örökös megyei bajnok. Költőben ismertem ilyet. Pro Urbe Pomáz. Pomáz-antológia. Honoris Pomáz. Kiadva, temetve, utcatábla Pomáz. Pomázon. Odébb a szörny? világ. Extra Pomáziam non est vita! Szellemi menetelése szellemi kockázattal nem jár. Arra, hogy kritika érje, nincs esélye. Az egyik oldalnak jó, ahogy van, a másiknak rossz, ahogy van. Csak egyre kell figyelnie. A szakadék maradjon szakadék, ne temessék be, és ne is találják ki a légi járatot felette. Bayer televíziós vezető úgy volt, hogy sohasem volt előtte televíziós, csak annyira, amennyire mi mindnyájan. A szerző nem televíziós. Szerző. Valamit azonban tud. Éspedig, hogy egy ember karrierjét ebben a szerencsétlen országban a PÁRT-tól való (bármelyiktől való) távolsága határozza meg. Itt minden pártból megélt valahány művészféle, sajtós és hasonló. Párt nélkül egyetlen egy sem. Nincs választás, csak a feltétlen szolgálat van. Párthalálig, aztán csere.
Goldberg liberális, csak az eredeti értelemben. Eredeti értelemben, azt hiszem, minden író liberális. Aki nem hisz a szellem szabadságában, az tulajdonképpen önmaga munkájának értelmét kérdőjelezi meg. Goldberg úgy gondolja, hogy a liberalizmus jó, csak amire használják, az rossz. A liberalizmust hazudozásra használják. Zseniális példája a hajléktalanprobléma. Reagan alatt, aki különben is maga volt a Rossz Buta Ember, a hajléktalanok száma naponta kettőződött a televíziós hírek szerint, és lett a valós négyszázezerből közel húszmillió. Majd jött a demokrata elnök, Clinton, és a probléma megszűnt – a televízióban. Goldberg liberális, így hát nem szereti, ha a liberális amerikai tévésztárok azért nem mutatnak fekete és sárga embert, mert a reklámok szempontjából a fehér ember a vásárlóképes, az meg jobban szereti a vele azonos pigmentáltságú többieket. Rasszizmus, mondanánk mi, a nagyon érzékenyek. Ott csak üzlet, teszi hozzá Goldberg, hogy ne irigyeljük őket olyan nagyon. Goldberg liberalizmusa odáig terjed, hogy tudja, az AIDS igenis felerészt a társadalom négy százalékát kitevő homoszexuálisokat fertőzi, és aki mást állít, az hazudik. Olyan országban ír, ahol ez a fogalom, homoszexuális-lobby leírható. Nálunk nem írható le. Csak van.
A mi Bayerünknek nehéz. Nincs világnézete. Azaz a Fideszszel azonos világnézete van. Eszerint a ráció győz, ha kellő erővel párosul, a világ akarat (de hol a képzet hozzá?), és az a világnézetünk, amit elhisznek nekünk. Csakhogy kritizálni pontos fogalmak birtokában lehet. Bayer olyan, mint a sebész, aki földrengés közben műt. Szikéje kileng, és nagy széles köröket ír le hasban-levegőben. Bayer kétmillió magyar publicistájának tekinti magát, és tudja az összes hívó szót is. Skandál és skandáltat. Elcsalták! Elcsalták! Elcsalták! Mily nemes gondolat, és mily érthető. A siker titka, hogy egyszer? dolgokat üzenjünk egyszerűen. Kosztolányi, Molnár és Márai m?faját a keresztény konzervativizmus nevében felhozták egészen az OMO-reklám szellemi szintjére, köszönet érte mindazok nevében, akiknek Márai bonyolult.
Goldberg tényszerű. Írásában rengeteg név, adat, idézet szerepel. Goldberg statisztikákat közöl, hogy például az újságírók között mekkora hányad a demokrata szavazó, s ehhez képest milyen elenyésző a republikánus. Egy másik kimutatásból megtudhatom, vajon milyen mértékben jelennek meg a színes bőrűek a hírekben, s főként milyen hírekben jelennek meg.
E rengeteg szám azt a világos üzenetet sugallja, hogy a szerző felkészült, és a tények vele vannak. Erősítve azt az értelmezést, hogy Goldberg ugyan kiiratkozott a demokrata elitből, de nem keresett menedéket sehol. Nem lett a Független Farmerpárt képviselője, sem egykori demokratikus pártalapítóként konzervatív kormánytanácsos. Goldberg, mint írja, nem kíván világnézetet cserélni. Vitára kiáll, s ami a legfontosabb: nem kívánja, hogy vitapartnereit elvigye a malária, vagy az AIDS.
Bayer költő. Lélektől lélekig szól. Magyar lélektől magyar lélekig. Szava, mint a puszták harangja egyszerű, de oly egyértelm? is, mint a puszták harangja. A konkurencia és az érdemi vita hiánya kiirtotta az érveket a magyar konzervatív publicisztikából. Számunkra, számára az írás harci eszköz, a remény életben tartója. Nem is baj, ha nem igaz, a lényeg, hogy lelkes legyen. A tények mellékesek. Nem is nagyon foglalkozik velük.
Magyarországon tízszeres a médiatúlsúly. Pont. Az őrület az, hogy Goldberg szó szerint ugyanezt az arányt írja le Amerikáról, és ezt elolvasva hajlok rá, hogy elhiggyem. Goldberg mindkét oldalt kritizálja, s nem azt állítja, hogy a liberálisok gonoszok, csak azt, hogy nem különbek; ezzel szemben Bayer kettéoszt: bűntelenekre és bűnösökre. Kétségtelen, Amerikában liberálisnak lenni nem a Szovjetunió volt helytartóival való szoros együttműködést jelent, hanem némi erkölcsi lazaságot. De míg Goldberg politikáról beszél, a mi fiunk valójában vallásról, legfeljebb politikának nevezi. Goldbergnek nincs kedvenc politikusa, egyformán bírálja mindegyiket. Bayer számára ott áll a piedesztálon a régi jó barát, a megbízó, eltartó és vallásalapító, a próféták között is első, Orbán Viktor, akihez fogható, mint ezt megtudtuk, jó, ha százévente egy születik. Ezzel egy valakinek ártanak mellesleg, a valóban kivételes képesség? Orbán Viktornak. A hatalmat már kivették a kezéből, most a józan belátástól való megfosztása következik. Előre Zsolt, hajrá, mindent bele!
Goldbergtől nagyon sokat tanultam. Rég olvastam úgy könyvet, hogy letéve azt éreztem, sokkal többet tudok valamiről, ami majdnem a szakmám. Az igazi döbbenet nekem, és valószínűleg minden olvasónak, hogy ez az amerikai liberális végül is magyar jobboldali publicisták vádjait írta le, legfeljebb anyázás helyett némi liberális szarkazmussal. Minden vád, a fölény, a ferdítések tömege, a politikával való egyoldalú összejátszás benne van ebben a kötetben. Goldberg leírja, hogy aki Leninről jobbra áll, az Amerikában már konzervatívnak tekinthető, de ismét ne feledjük, a fent nevezett úr nevében Amerikában nem volt rendszer, sem annak fizetett alkalmazottai.
Vajon Goldberg itt nálunk jobbos publicista lenne? Nem. Mert valószínűleg nem is értené, hogy mit keres kántálószéken egy írónak nevezett valaki, nem értené, hogy miért kell parlamenti képviselőnek békeidőben népgyűléseket tartania, s hogy miért gondolja az ország egyik feléről a másik azt, hogy előember, ostoba proli. Ezt Goldberg úr nem értené. Ez már a mi Zsoltink világa, a rébuszok és az őszi ködbe bújt tavaszi álmok, száradó kertek világa, ahol újra jönnek a vörösök. Tegnap már láttam a tévében a Coca-Cola Mikulást. Olyan vörös volt, mint még a Medgyessy sem, Kádárral a kezében. Goldberg úr nem értené, mi a jó abban, hogy értelmes emberek mindig leírják ugyanazt a hat mondatot, és ezt kívülről tudni kell. Goldberg úr úgy tudja, hogy az ilyesminek ima és imádkozás, nem publicisztika a neve.
Goldberg úr korszakosan izgalmas médiakönyvét el kellene olvasnia mindenkinek, aki fél óránál többet tartózkodik televízió előtt. Bayer Zsolt műve sem tanulságok nélküli, ne féljünk kézbe venni. Megtudjuk belőle, mi lett velük, értelmiségiekkel Magyarországon egy politikai háború végére. Az egyik könyvből tanulni lehet. A másikból is.
A egyikből tudást, a másikból jobb Magyarországot, ha még valakinek nem ment el tőle a kedve. Goldberg könyve valószínűleg ártott a liberálisoknak. Bayer műve és egész ténykedése csak és kizárólag nekik használ. Ahol az érvek meghalnak, ott dicsőség célpontnak lenni. Pedig a tétel igaz. A Goldberg– Bayer tétel: A mé-diában a liberálisok döntő, mintegy tízszeres fölénye az információk egyoldalúságához vezet. Ez a tömegek tudatlanságban tartásának egyik biztosítéka.
Csak nem mindegy, hogy jutunk el ehhez a következtetéshez. Engem Goldberg győzött meg az igazáról. Mi a megoldás? Erre nem találtam választ. Úgy tűnik, az újságírás liberális szakma. Tekintélytisztelő ember nem szeret írni. Vagy nem tud. Vagy elfelejt.
2002. 11. 29. (VI/48)
