hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ferenc József sem tudta

2000. 07. 01.
Nem hangzik el, és nem firtatja senki, hogy soha tisztességesen be sem mutatták az embereknek, hogy is néznek ki ezek a makettek, tervek. Vadász György nyilván csinált tisztességes rajzokat, ennek alapján makettet lehetne készíteni, amihez aztán hozzá lehetne szólni. 

Hát legyen, ha szép, és ne legyen, ha randa. Minden az adófizetők pénzén megy persze, de ha végül is szép és jó, ami elkészül, az ember nem haragszik. Ha én megbíznék valakit a tervezéssel annak alapján, hogy ismerem a munkáit, akkor én már ezt az egész, úgynevezett hivatalos formába emelt zsűrizést hagynám a csudába. Most az, hogy ez a ház belülről kezdődik terveződni, elég civil dolog, persze így is lehet. Az Operaházban is ez történt ugyanezzel a Siklós Máriával. Innen származik az ő, hogy is mondjam, nimbusza. Így került ő bele ebbe a történetbe. Ezt a munkát nagyon szépen megcsinálta, "belefért" az Ybl tervezte Operaházba. Most engem csak az érdekel, hogy milyen az, amit Vadász György Siklós Mária belső tere köré rak majd, hogyan fogja azt beburkolni. Annak alapján, amit a tévében erről látni lehetett, a világon semmi mértékadót nem lehet mondani. Meg aztán választások, kormánycserék idején nem jól hangzó mondat az, hogy nem építünk. Olyankor mindenki azt mondja, hogy felépítem, aztán elodázzák. Megkérték Makoveczet, csináljon tervet, építse föl. Azt mondta, pont most? Most nem inkább gátakat, kórházakat meg ilyesmit kellene építeni? Van elég támogatott színház már Budapesten, minek egy újabb, most nem ez a legfontosabb. Ez nagyjából megegyezik az én véleményemmel is. Ettől még Vadász György egy kitűnő, okos ember és nagyszer? építész. Ha az ő terve valóban jó, építsék meg a színházat, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormány van akkor hatalmon. Szerintem Ferenc József sem tudta soha, hány helyre volt kiírva: épült Ferenc József uralkodása alatt. Tehát, ha van rá elég pénz, és ha a terv szép, építsenek, ha nem, ha nincs, ne építsenek. Csókolom.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!