Tisztelt Szerkesztőség

Karsai László holocaustról szóló szeptemberi cikkét olvasva jutottam arra az elhatározásra, hogy mindenképpen írnom kell. Nemcsak azért, mert egyike vagyok annak a 780 putnoki zsidónak, akit 1944-ben elhurcoltak, és annak a néhány megmenekültnek, akik a pokolból mégiscsak viszszatértek, hanem azért is, mert Karsai úr édesapjával együtt gyerekeskedtem, nagybátyjával egy osztályba jártam, putnoki nagyszüleit is nagyon jól ismertem. Nekem nagyszüleimen és számos rokonomon kívül anyám és húgom pusztult el Auschwitzban, én apámmal Mauthausenben és Gunskirchenben éltem túl a vészkorszakot. Velem egykorú fiatal gyerek csak nagyon kevés jött vissza 1945-ben, azok is csaknem kivétel nélkül Izraelbe alijáztak. Én azonban itthon maradtam, nagy családot (8 gyerek, 16 unoka és egy dédunoka) alapítottam Székesfehérváron, és nyugdíjas létemre ma is aktív tanár és kutató vagyok. Karsai László írásait nagy egyetértéssel olvastam és olvasom mindig, ha hozzájutok, édesapjáéhoz hasonló elkötelezettségét bámulom és rendkívül tisztelem, és mindig lelkiismeretfurdalást vált ki belőlem, hogy a zsidóságért, anyám és húgom emlékéért én milyen keveset tettem és teszek.Szívélyes üdvözlettel Kádár (Klein) István Székesfehérvár