hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Amazoni csata
Bestseller-írók támadják az online áruház módszereit

2014. 08. 21.
Hónapok óta tart a sárdobálás az Amazon és az egyik kiadója között, miután az előnytelen szerződést kényszerített rá az utóbbira.

Douglas Preston (képünkön) sikeres amerikai regényíró. Azaz csak volt, amíg az Amazon, az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cég, úgy nem döntött, hogy kiadóját, a Hachette-t lehetetlen helyzetbe hozza. A cég-óriás ugyanis egy olyan szerződést kényszerített rá a kiadóra, melynek értelmében az e-könyvek után kapott bevétel nagyobb hányada már az Amazon markát üti. Preston rögtön nyílt levélben fordult az olvasóihoz, és arra kérte őket: szólítsák fel Jeff Bezost, az Amazon vezérigazgatóját, hogy ne az írókat használja „túszként” a nemtelen üzleti tárgyalásai során.

Az egy kis erdei kunyhóban megfogalmazott levél futótűzként terjedt az irodalmat kedvelő közönség körében. A hét elején már kilencszázkilenc író írta alá a felszólítást, köztük olyan nagy nevek, mint John Grisham, Stephen King vagy Robert A. Caro. Sőt, a követelés a tervek szerint a napokban egy egész oldalas hirdetést is kap a The New York Times­ban – olvasható magában a lapban. „Meggyőződésünk, hogy egyetlen könyvkiadónak sincs erkölcsileg joga ahhoz, hogy megakadályozza az olvasókat egyes szer­zők könyveinek megvásárlásában” – áll a Preston által megfogalmazott közleményben.

Az Amazont persze meglehetősen felbosszantotta az akció, tekintve, hogy olyan emberek vesznek részt benne, akik a cég szolgáltatásainak legnagyobb haszonélvezői voltak. Reakciójukban Prestont személyében támadták, többek között opportunistának bélyegezték, és „ellencsapásként” fotókat közöltek az író 300 hektáros családi birtokáról, valamint olyan „gazdag” tollforgatónak titulálták, aki elveszítette a realitásérzékét és a kapcsolatát a napi megélhetésért küzdő írók tömegeivel. „Egyszerűen nevetséges – válaszolta Preston. – Egy technológiai nagyvállalat milliárdosai egy egyszerű írót gazdagnak neveznek. Igen nagy zavar lehet ott a fejekben…”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!