hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Észosztás milliókért

2014. 06. 10.
Kedden Abu Dzabi, szerdán Johannesburg, pénteken Houston. Ez a tavaszi hét különösen mozgalmas volt Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) nemrég „nyugdíjazott” elnöke számára. A volt bankelnök most dollármilliókért adja befektetési tanácsait.

Az elmúlt nyolc év során, melyet Ben Bernanke a világ legnagyobb gazdaságának védelmezőjeként töltött, évi mintegy 200 ezer dollár ütötte a markát. Ezt az összeget azonban manapság pár órás előadásaival is megkeresi, hiszen a bankároknak, a milliárdos befektetési alapok tulajdonosainak és a pénzügyi szektor vezetőinek tartott „konferenciáira” igen kelendőek a belépők. Csupán ebben az évben (február óta Janet Yellen a Fed elnöke) már több millió dollárt keresett az előadások tiszteletdíjával. Azok a befektetők, akik olyan pénzügyi területeken mozognak, amelyeknek szabályozása Bernanke nevéhez fűződött, hihetetlen összegeket hajlandóak megfizetni azért, hogy a „bölcsesség szavait” hallják az exjegybankelnöktől.

Bernanke „ára” kontinensfüggő: híradások szerint Amerikában 200, míg Ázsiában 400 ezer dollárért hajlandó pulpitus mögé állni vagy éppen asztalhoz ülni egy-egy exkluzív vacsora erejéig. Ezek a találkozók értelemszerűen igen szűk körűek, és olyan befektetési, illetve bróker­cégek szervezik, mint például a JP Morgan Chase. Még a neves Wall Street-i cégek jó része is kiesik ebből a körből, hiszen ekkora kiadásokat még ők sem engedhetnek meg maguknak egy néhány órás szeánszért cserébe.

De vajon mennyit mondhat a nagy nyilvánosság előtt egy egykori Fed-elnök? Bernanke elvileg szabadon megoszthatja a gazdasággal kapcsolatos véleményét mindaddig, amíg azzal a hivatalával járó titoktartási megállapodást meg nem szegi. „A piac és a befektetők ezek után is nagy bizalmat fognak szavazni Bernanke szavainak” – mondta erről David Rosenberg, a Gluskin Sheff and Associates kanadai vagyonkezelő cég vezető közgazdásza és stratégája. Hozzátette: „Van egy olyan széles körben elterjedt vélekedés, mely szerint Bernanke és Yellen különösen jó kapcsolatot ápolnak.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!