hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A tündérmese  az MNB-be  költözik

2013. 03. 07.
Több poszt is kinézett Matolcsy György számára, de mivel Orbán Viktor korábban a saját jobbkezének aposztrofálta a gazdasági minisztert, ezért csak felfelé lehetett buktatni. Matolcsy így került Simor András helyére a jegybankban. A Fideszben töb­ben abban reménykednek, hogy a cserével a kormány stílusa is meg­változik, a 2014-es választásokra „emberarcúbb” lesz a kormánypárt.

Bár sokszor nagyon átgondoltnak tűnik Orbán Viktor kommunikációja, mégis az őt közelről ismerők számtalan történetet tudnak, amikor – az amúgy sokat beszélni szerető – miniszterelnök elszólta magát. A kommunikátorok szerint sok esetben ilyen rögtönzésből adódnak felesleges konfliktusok, vagy ilyen nem átgondolt, hirtelen jól hangzó mondatokból kénytelenek később alapvető politikai stratégiát építeni, hisz saját magától nem határolódhat el Orbán Viktor.

Az ilyen elszólások egyike, amikor Orbán Viktor  2010-ben viharos gazdasági helyzetben, amikor a sajtóban azt találgatták, hogy Matolcsy távozni fog, azzal próbálta lezárni ezeket a pletykákat, hogy azt mondta:  „Matolcsy György a jobbkezem.” Sőt, ezt a merész kijelentést a miniszterelnök azzal is megtoldotta: „Nem tud senki sem mondani olyan összeget, amelyért a jobbkezemről hajlandó lennék lemondani. Mi mindig is úgy gondolkoztunk Matolcsy miniszter úrral, hogy a munkamegosztás közöttünk az úgy fest, mint Németország újjáépítésekor. Tehát, hogy a miniszterelnök az kvázi Adenauer és a gazdasági miniszter meg kvázi Erhard. Ez szerénytelenül hangzik, de a struktúra így fest. Sosem vált meg egyik a másiktól” – tette hozzá. 

Ettől a pillanattól kezdve megpecsételődött Matolcsy sorsa, miszerint csak olyan módszerrel lehet eltávolítani a nemzetgazdasági tárca éléről, hogy az ne járjon Orbán Viktor számára arcvesztéssel. Hiába fogalmaztak meg vele szemben kritikákat neves jobboldali közgazdászok, hiába volt Matolcsy – Hoffman Rózsával karöltve – az egyik legnépszerűtlenebb politikus a közvélemény-kutatásokban, és tegyük hozzá, a Fidesz frakcióban is. Hiába számtalan kínos és idióta mondat, halandzsa és szóvirág (tündérmese, kelet-európai banán, piros pontok és  you know, package…) fűződött a nevéhez, sőt, még a Magyar Nemzet is hasztalan támadta, Orbán Viktor mindvégig kitartott mellette. Simor András jegybankelnöki mandátumának lejártával még jutalmat is kapott Matolcsy, hisz ő lehet az MNB új elnöke. Több fideszes politikus egyébként abban reménykedett, hogy talán az „eltávolítását” meg lehet úgy oldani, hogy a közelmúltban alakult, távlati gazdasági stratégiát írogató tervhivatal élére kerül. „Ott lehet szép álmokat szövögetni” – magyarázta lapunknak egy fideszes politikus vezető tanácsadója, aki ennek ellenére örült, hogy kikerül a kormányból Matolcsy, akit már inkább tehertételként éreztek a 2014-es választások tekintetében.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!