hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Családi pótlék Erzsébet utalványként
Matolcsyék a jegyrendszeren gondolkodnak

2012. 04. 19.
Sokan a maoizmust, a jegyrendszer bevezetését emlegetik annak kapcsán, hogy a családi pótlékot, valamint a szociális juttatásokat Erzsébet-utalványok formájában tervezi az állam a családok részére biztosítani. Az intézkedést a szülők döntési jogkörének korlátozása miatt ellenzik a legtöbben.

„A családok költségvetésében a legnagyobb tétel a lakhatás és az étel, de mindig adódnak rendkívüli kiadások is. A legtöbben hónapról hónapra sakkoznak a befizetnivalóikkal, ezért szerintem a családokra kellene bízni, hogy éppen mit tartanak a legégetőbbnek. Teszem azt, lehet, hogy van még otthon tartós élelem, amiből kihúzzuk egy ideig, viszont a gyerekeknek lejárt a bérlete, vagy van egy villanyszámla-elmaradásunk, amit ételutalvánnyal nehezen fogunk megoldani. Nem hiszem el, hogy néhány lumpen szülő miatt a többséggel kell szórakozni, már csak azért sem, mert a mi közértünkben Erzsébet-utalványért gond nélkül lehet alkoholt vagy cigarettát venni. Szerintem nagyon nem az államnak kellene meghatároznia, mire költsék a családok a pénzüket" - mondta el kérdésünkre egy harmincas családanya az egyik bevásárlóközpontban. Az intézkedésnek a szülők döntési szabadságát korlátozó hatását sérelmezi leginkább Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó és Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke is.

Az MTI a Magyar Közlönyre hivatkozva múlt vasárnap azt állította, hogy Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter feladata megvizsgálni, miként fizethető ki a pénzbeli ellátás helyett utalvány formájában a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, valamint a rendszeres és átmeneti szociális segély. A természetbeni juttatásra való átállás lehetséges módját és mértékét, a szükséges jogszabály-módosításokkal együtt április 15-ig kell a kormány elé terjeszteni.

Lapunk által megkérdezett szakemberek nehezen találtak racionális indokot az intézkedésre, egyesek emlékeztettek arra, hogy az IMF régóta sürgeti a jóléti kiadások lefaragását, azok „célzottabbá tételét" rászorultsági alapon, illetve lehetőség szerinti átalakításukat természetbeni juttatásokra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!