hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gázos kérdések
Csökkenő árak és kompenzáció

2009. 10. 09.
Meglepetésszámba megy, ha valaminek csökken az ára. Főként igaz ez a gázra, amely horribilis mértékben drágult az elmúlt időszakban. Ez év októberétől azonban át­lagosan 16 forinttal kell kevesebbet fizetnünk egy köbméteréért. Mindez azt jelenti, hogy a mostani 132 forint helyett 119 forintba kerül a gáz. Számítások szerint ez egy átlagos, 50 négyzetméteres lakás fűtésszámláján már érez­hető, havi 1000-1200 forint csökkenést eredményezhet. Mivel az erőművek jelentős része gázzal működik, ezzel párhuzamosan a távhő ára is mér­sék­lődhet, várhatóan átlagosan 7 százalékos mértékben.

A távfűtéses lakás tulajdonosai számára a 25 százalékos áfakulcs 18 százalékra való csökkentése is több száz forintos könnyítést jelenthet. A pénzügyminiszter jelezte, hogy amennyiben a parlament megszavazza a költségvetést, januártól majd 5 százalék rakódik csupán a fűtés árára. Amennyiben ez megvalósul, akár 10 százalékkal is csökkenhet az alapdíj mértéke, ami éves szinten egy 52 négyzetméteres lakás fűtésszámláját 30 ezer forinttal is „megrövidítheti”. Szakemberek azt tanácsolják, hogy érdemes részt venni a fűtéskorszerűsítési programokban, hiszen egy átlagos lakás éves, 230 ezer forintos fűtésszámlája így 208 ezer forintra csökkenhető. Amennyiben még hőszigetelést is kap az épület, további 20 ezer, azaz összesen 50 ezer (havi 4 ezer) forintos csökkenés is elérhető.  Az árváltozással párhuzamosan viszont  csökken az állami támogatás. Azok a családok, ahol 85 ezer 500 és 99 ezer 750 forint közötti a jövedelem, elesnek a kompenzációtól. Ennek mértéke ugyanis 14,5 forint volt köbméterenként, amit gyakorlatilag kiolt a mostani 16 forintos csökkentés. Ez a változás 185 ezer családot érint, ők tehát semmilyen változást nem éreznek az októberi gázár­csökkentésből. Javulást inkább azok a családok tapasztalhatnak majd, ahol eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot az egy főre eső jövedelem. Ez a közel másfél millió család jár most jobban, azok, akik eddig nem kaptak kompenzációt. Összességében azonban mégis az állam jár jól, hiszen az év utolsó három hónapjában megspórolja az erre az időszakra eső, közel 10 milliárdos támogatási összeget.
Jövőre ennél radikálisabb változás várható. A jelenlegi kompenzációs rendszer csupán április végéig marad fenn, addig is csupán a legrászorultabbak számíthatnak rá. Amennyiben nem emelkedik érezhetően a gáz ára az év elején, a tél végéig marad az októbertől kialakuló helyzet. Valójában azonban a kormány végleg leépíti a kompenzációs rendszert, amit jól mutat, hogy a jövő évi költségvetésben egyáltalán nem szerepel ez a tétel. Van ugyan a tervezetben egy 30 milliárdos keret, de ez nem költségvetési pénzből, hanem az úgynevezett Robin Hood-adóból származik majd – tehát nagyvállalatok nyereségéből való be­fizetésből. Ez az összeg kirívóan alacsony, közel egyharmada az idei 80 milliárdos kompenzációs keretnek. Könnyen kiolvasható tehát a sorok közül, hogy a kabinet csupán az előttünk álló télre tervezett, a folytatást pedig rábízza a választásokon nyertes párt fantáziájára, leleményességére. Szollár Domokos kor­mány­­szóvivő nyíltan beszélt erről, amikor kifejtette, a kormány nem szándékozik fenntartani a kompenzációs rendszert. Miután május végére kifuttatja a keretet, már csak fűtés­korsze­rű­sítésre különít el pénzt.
Az állam kivonulását követően a helyzet kimondottan hátrányossá válhat abban az esetben, ha a gáz ára újra emelkedni kezdene. Ebben az esetben ugyanis egy az egyben megéreznék a fogyasztók az emeléseket. Az alacsonyabb jövedelmű családok, akiket eddig védett a kompenzációs rendszer, védtelenekké válnak a piaci mozgásokkal szemben akár gáz-, akár táv­fűtéses lakásban laknak. Az árak elszaladhatnak. Energiaipari körökben egyértelmű, hogy a közeljövőben  szükség lesz a gáz árának emelésére. A beszerzési árak ugyanis folyamatosan emelkednek, már ebben a hónapban 10 százalék körüli mértékben kerülnek többe, mint nyáron. Hosszabb távon tehát nem számíthatunk a részszámla csökkenésére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!