hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kórházak a csőd szélén

2009. 08. 20.
„Ez kivéreztetés” – reagáltak szakemberek az egészségügyet érintő legújabb megszorításokra. A kormány az idén 13,5 milliárdot von el a kórházaktól, a tervek szerint jövőre további 20 milliárdot. Csiba Gábor kórházigazgató szerint: „Ez maga a vég.”

A mentősök hiába telefonálgattak, több kórház sem volt hajlandó bevállalni egy súlyos balesetet szenvedett férfit. Mire találtak egy befogadó kórházat, a férfin már nem lehetett segíteni. 
„Sajnálatos, de mára az egészségügyi finanszírozási anomáliák miatt »pingpongoznak« a betegekkel. A kórházak olyan súlyos finanszírozási gondokkal küzdenek, hogy ha így folytatódik tovább, nemcsak egyedi esetekben lesznek csődök, hanem az egész szektorban általánossá válik” – nyilatkozta  megkeresésünkre Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház igazgatója (kis képünkön). A Magyar Kórházszövetség a legújabb megszorításokra reagálva állásfoglalásában kijelentette: „A várhatóan bekövetkező intézményi csődökért nem tudnak felelősséget vállalni a kór­házvezetők.”
Maga a rendszer teszi ellenérdekeltté a kórházakat a betegekkel szemben. Minél több beteget látnak el ugyanis, annál kevesebb pénzt kapnak. A fenti eset után a napokban kilenc súlyponti kórházat köteleztek arra, hogy minden beteget be kell fogadniuk, ám a kérdés az, ha ellátják a betegeket, ki fogja állni a költségeket. „Minél komolyabb a betegség, annál többe kerül a gyógyítás. Ha viszont nem lesz elegendő a pénz, a nem sürgősnek minősülő betegek ellátása lelassul; azoké, akik egyébként régóta várnak az ellátásra” – mondta a szakember.
A kritikus fordulatot a Bajnai-csomag részeként júliustól életbe lépő megszorítás indította el. A második félévben ugyanis – az eddigi alulfinanszírozás után – 13,5 milliárd forintot von el a kormány a kórházaktól. „Ez már önmagában csőd közeli helyzetbe sodorja az ágazatot – mondta Csiba Gábor –, de ehhez még hozzá kell tenni, hogy jövőre további 20 milliárdot akar elvonni a kormány. Ez maga lenne a vég” – tette hozzá.
„Az intézkedést a válsággal indokolta a kormány. Csakhogy azt elfelejtették a döntéshozók, hogy válság idején az emberek is válságban vannak, ami komolyan kihat az egészségi állapotukra. Közülük többen megjelennek nálunk, és ez érezhetően terheli az egészségügyi rendszert. A létbizonytalanság pedig pszichés vagy testi betegségeket okozhat. Azok, akik mostanában veszítik el az állásukat, mit tudnak mást tenni, táppénzbe menekülnek, és ha lehet, elvégeztetik a régóta halogatott műtéteket, kezeléseket – mondta Csiba. – A mi kórházunk Miskolcon működik – tette hozzá. Miután a közelmúltban bezárták a Diósgyőri Acélműveket,  ezerkétszáz ember került az utcára. Ezt követően tíz százalékkal megugrott a betegforgalmunk. Érthető a folyamat, de nyilvánvaló, hogy több beteghez több pénzre van szükség” – érvelt a kórházigazgató.
A miskolci kórház idén megkapta az Év kórháza címet. A titulus egyik feltétele az, hogy nem lehet adóssága az intézménynek. Ennek megfelelt, mivel stabil gazdálkodással, sőt némi tartalékkal is rendelkezett, ám az újabb megszorítások miatt havonta 200 milliós mínusz keletkezik a költségvetésben. Ez félév alatt 1,2 milliárdos elvonást jelent. „Ezt az összeget nem lehet kigazdálkodni – mondta a kórházigazgató. – Kénytelenek leszünk felélni a tartalékot, de hamarosan mi is adósságcsapdába kerülhetünk. Ennek nem feltétlenül a látványos csőd a következménye, hanem az ellátás színvonalának érezhető romlása, egyre hosszabb várólista, egyre kevesebb és egyre elégedetlenebb dolgozói gárda.”
Eddig is elképesztő helyzeteket okozott a kórházak csődközeli helyzete. Nem számított ritka esetnek, amikor a hónap vége előtt elfogyott a gyógyszer, kötszer. Mi ilyenkor a megoldás? Leugrottak a nővérek a szomszédos patikába, ahol bevásároltak. „Gyakorló” betegek jól tudják, hogy ha be kell feküdniük, evőeszközöket, poharat, bögrét is magukkal kell vinni, különben kellemetlen helyzetbe kerülnek az ebédosztáskor. De jól teszik, ha magukkal viszik a rendszeresen szedett gyógyszereiket is.
A  mostani megszorítások miatt számos kény­szerintézkedést kell hozniuk a kórházaknak. Tucatjával, sőt sok helyen százasával küldik el a dolgozókat. Miskolcon a 2300 fős létszámból 50 alkalmazottat és 60 nyugdíjas kollégát építenek le; orvosokat, nővéreket és adminisztrációs munkatársakat egyaránt érintve. A megmaradt dolgozóktól megvonják a juttatások nagy részét: étkezési utalványokat, túlóra díjakat, de csökken az utazási támogatások összege is. Ezzel párhuzamosan mérsékelik a gyógyszerkeretet is, eggyel kevesebb műtőasztal üzemel minden osztályon, de a felvehető beteglétszámon is faragni kell. „Nem nehéz kitalálni – mondta az igazgató –, hogy ezek miatt lassul a betegek ellátása, még hosszabbak lesznek a várólisták, azaz összességében romlik az ellátás színvonala is.
Amennyiben a jelenlegi finanszírozási struktúra marad, tovább nőhet a várólista hossza. A legújabb megszorításokat megelőző időben is jellemző volt, hogy több hetet kellett várni, mire a háziorvos beutalója után szakorvoshoz juthat a beteg. Ez pedig gyakran kritikus helyzeteket szül. Egy húszas éveiben járó hölgy erős alhasi fájdalmakkal látogatott el a háziorvosához, aki a nőgyógyászatra írt beutalót. A szakrendelőben azonban csak három hét múlva tudtak neki időpontot adni. Mivel a görcsök tovább erősödtek, úgy döntött, hogy nem várja meg az időpontot, magánorvoshoz fordult. Mint utólag kiderült, életre szóló problémától menekült meg emiatt. Az orvos ugyan­is a vizsgálat után kijelentette, hogy az utolsó pillanatban érkezett, ha néhány nappal később jön, örökre meddővé vált volna. Több hetes kezeléssel végül sikerült kikúrálni a hölgyet a súlyos fertőzésből.  
Csiba szerint  az orvosok, akik a gyógyításra tették fel az életüket, és lelkiismeretesen végzik a munkájukat, a kialakult körülmények miatt meghasonlanak. Sokan, akik rendelkeznek kellő nyelvtudással és kurázsival, elhagyják az országot. Mára a szakembergárda elvándorlása is kritikus szintet ért el. Közel 4300 szakdolgozó hiányzik az egészségügyben. Csiba Gábor intézetében nagyon jól képzett, megbecsült nővér azzal az indokkal mondott fel, hogy képtelen megélni a fizetéséből, ezért Hollandiába költözik, ahol paradicsomot fog szedni. „Ez a példa minősíti a hazai viszonyokat” – tette hozzá. 
A konfliktus fellángolása előhozta a közelmúltban megrekedt egészségügyi reform egyik alappillérét, amellyel egyébként a szakma egyetértett: a kórházbezárásokat. Csiba Gábor úgy látja, a jelenlegi finanszírozással a kórházak kivéreztetése zajlik. Helyesebb lenne megnevezni a kormány részéről, mennyi intézményt képes finanszírozni, hányat kellene bezárni, hogy esély nyíljon a teljes ágazat életben maradására.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!