Áreső Budapesten
A válság átrendezi a hazai ingatlanpiacot is. A Colliers International nemzetközi ingatlanügynökség adatai szerint
az év eleje óta 10-30 százalékkal visszaestek a fővárosi árak. Az ingatlanok értéke nem követte az árfolyamváltozásokat, sőt azok nominálisan már forintban is veszíthettek értékükből. Ez a tulajdonosoknak nem, a befektetőknek azonban kedvezhet, és ismét Magyarország felé fordíthatja a figyelmet, amennyiben a befektetők felvállalják a régiós és országkockázatokat. Elsősorban a Duna-parti és belvárosi ingatlanok lehetnek keresettek.
Túl a nehezén?
Sikeresnek nevezhetők az autóipart támogató intézkedések. A rekorder jelenleg Németország autónként 2500 euró támogatással, de 800-1500 eurót ad a jóval alacsonyabb átlagjövedelemmel rendelkező Szlovákia és Romániában is kedvező a helyzet. Olaszország, Franciaország 1500 eurót szavazott meg e célra. Az eredmény gyorsan jött: Olaszországban a Fiat gyár épp kényszerszabadságon lévő embereinek január közepi tömeges visszahívása és plusz műszakok bevezetése, Németországban az első negyedévben 20 százalékos fellendülés az előző évhez képest, Szlovákiában a megszavazott keret immár kétszeri kimerülése. Magyarországon – ahol eddig nem vezettek be hasonló intézkedéseket - az eladások az első 3 hónapban 46 százalékkal visszaestek.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »