hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Adóreform – van mit megemészteni
Zsákban táncolni

2009. 02. 21.
Magyarország kettős szorításban van” – mondta a parlamentben a miniszterelnök a kormány adóváltoztatásának bejelentésekor. – Egyszerre kell megőrizni az ország fizetőképességét és javítani a versenyképességet. Olyan ez, mintha zsákban kellene táncolni – fogalmazott.

Egyelőre igen sok a homályos pont az előttünk álló adó- és szociális rendszer reformját illetően, változásainak iránya azonban hétfő délután óta jól látható: mérséklődnek a munkát terhelő adók, és emelkedik a fogyasztásra rakódó adó, az áfa. A vagyonadót 2011-ig elnapolták.

A meghirdetett adóreform 8-900 milliárd forintot mozgat meg. A fő cél – szögezte le Gyurcsány Ferenc –, hogy a vállalkozások lélegzetvételhez jussanak, és hogy jobban megérje dolgozni, mint segélyen élni. Ennek érdekében minél több embert kell a segélyből a munka világába „átvinni”.

Amíg két héttel korábban – az idei költségvetésben rögzített – 0,9 százalékos GDP-csökkenést még 2-3 százalékra tippelte a kormányfő, addig most ezt 3 százalékosra módosította, hozzátéve, hogy akár 3,5 százalékos visszaesés sem kizárt. (Elemzők nem tartják elképzelhetően a 4 százalékot sem. Az IMF is magasabb, 3,5 százalékos visszaesést tart valószínűnek.) A gazdaság teljesítőképességének a vártnál nagyobb csökkenése miatt 200-220 milliárddal kevesebb bevétele lesz az idén az államnak, ezért ennyivel csökkenteni kell a kiadásait. A bejelentett változások tehát egyszerre próbálnak könnyíteni a vállalkozások helyzetén a növekedés beindulásának reményében, és igyekeznek lefaragni annyit, hogy az államháztartás hiánya ne lépje túl a 3 százalékot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!