hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gáz-csőlátás
EU–ukrán–orosz viszony

2009. 01. 31.
Az EU eddigi történetének legsúlyosabb energiakrízisét jelentette a három héten át húzódó orosz–ukrán gázvita.ŰJosé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint az EU nem engedheti meg, hogy a jövőben hasonló eset forduljon elő: „Az újévnek az ünneplésről kell szólnia, a gázkrízis nem válhat szilveszteri hagyománnyá.” Brüsszelben kiemelt téma az unió energiabiztonságának megteremtése és az orosz, illetve ukrán kapcsolatok kérdése. Az Európai Bizottság a lehetségesŰalternatívákrólŰés a szankciókról gondolkodik.

José Manuel Barroso, miután üdvözölte a szállítások újraindulását, elmondta, hogy az esetből minden érintettnek le kell vonnia a tanulságokat, így az EU-nak is. Ukrajna és Oroszország továbbra is nagyon fontos partnere az uniónak, de a gázkrízis bebizonyította, hogy Oroszország nem biztonságos gázszolgáltató, és sajnos Ukrajna sem megbízható tranzitország – véli a bizottság elnöke. Barroso az elmúlt hetek tárgyalásainak színvonalára is kitért, megjegyezve, hogy egyszerűbb volt afrikai államokkal megállapodásokat tető alá hozni, mint Ukraj­nával, illetve Oroszországgal. Barroso azt nehezményezte leginkább, hogy a felek a vitás időszakban többször jelezték, hogy a szállítások helyreállnak, majd megszegték vagy nem tudták tartani ígéretüket.

Az unió külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben többek között éppen az energiabiztonság és a jövőbeni orosz, illetve ukrán kapcsolatok megvitatása miatt ültek össze. A kapcsolatok normalizálása nem lesz könnyű, mivel az EU a gázkimaradás során szankciók bevetését is felvetette, sőt jelenleg is vizsgálják, milyen büntetést érvényesíthetnének az Energia Charta tudatos megszegéséért a két érintett országgal szemben. Leginkább Ukrajna miatt csalódott az EU, hiszen a jelenlegi nyugatbarát ukrán kormány eddig mindenben élvezte az EU támogatását. A csalódottság kölcsönös, mivel Ukrajna úgy érzi, hogy az EU magára hagyta a konfliktusban, amit szerintük Oroszország tudatosan provokált ki az ukrán gazdaság megrendítésére és egy oroszbarát politikai garnitúra visszaállítására. Az ukránok azt is nehezményezték, hogy az orosz vádakat, miszerint Ukrajna lopja a gázt és meghiúsítja a gáz­tranzitot, az EU nem utasította el. Konstantin Jesilejev ukrán külügymi­niszter-helyettes az EU Obser­­vernek elmondta, hogy „az EU presztízse még mindig nagy Ukrajnában, de ezt egyre inkább aláássa a vízumkérdésben tapasztalható előrelépés hiánya”. Az uniós állampolgárok 2005 óta utazhatnak vízummentesen Ukrajná­ba, ám az ukránoknak még most is borsos árat kell fizetniük a bürokratikus eljárás során beszerezhető utazási engedélyért. Ukrajna kiemelt külpolitikai célja, az uniós tagság szintén rögös útra terelődött azzal, hogy az EU szerint nem a tőle telhető legnagyobb gondossággal kezelte a gázszállításról szóló tárgyalásokat.

Az Európai Bizottság javaslata szerint a Tanácsnak 5 milliárd eurót kellene fordítania az unió energiaszükségleteinek infrastrukturális fejlesz- tésére, azaz különféle új energiaforrások és szállító útvonalak létrehozására, valamint egy esetleges újabb energiakrízis megelőzésére. Az EU számára létfontosságú, hogy kiépítsen Oroszországtól független, megbízható energiaellátási csatornákat, és valamelyest relativizálja az orosz dominanciát. Ez nem könnyű feladat, mivel az energiahordozók nagy része politikailag instabil térségekben található. A jelenleg is komoly politikai kockázatokat rejtő Irán az orosz gázkrízis idejére időzítve „bejelentkezett”, mint potenciális földgázszállító, aki szívesen exportálna az EU-nak.
Ugyan a brazil bioetanol-import nem tudja megszüntetni az orosz földgázimporttól való függőséget, viszont politikailag kockázatmentes, bár számos agrártagállam, így köztük hazánk számára is túl erős konkurenciát jelent. A brazil cukornádból állami támogatással és filléres munkaerővel előállított bioetanol jóval olcsóbb, mint az Európában előállított hasonló termék.
Alternatív földgázforrásként a híres babiloni királyról elnevezett Nabucco vezeték megvalósításának terve újra meg újra napirendre kerül, a folyamatosan meglévő politikai kockázatok ellenére is. A héten éppen Budapesten, a Nabucco-konferencián vitatták meg az azeri, kazah, türkmén, sőt akár iráni földgázt is az EU-ba Törökországon át szállító vezeték jövőjét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!