hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Maffia-ellenes pénzügyi kontroll

2008. 04. 02.
London a pénzvilág egyik központjának számít, azonban a nemzetközi alvilág kedvenc pénzmosó centruma lett. Az EU elsősorban a több százmilliárd eurós áfacsalások és csempészet miatt tervezi a pénzügyi ellenőrzés szigorítását.

Megdöbbentő, hogy évente 3,6 billió (1012) dollárra becsülik a globális
pénzmosás mértékét. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma által készített
jelentés szerint Londonnak a pénzmosás korlátozása érdekében erősítenie kell a
szerencsejáték-ipar, valamint a vagyonos külföldiek befektetéseinek
ellenőrzését. A nemzetközi drogkereskedelemből 15 milliárd fontnál is több
illegális jövedelmet mosnak át a brit csatornákon keresztül az éves nemzetközi
kábítószer-ellenőrző stratégiai elemzés szerint. A The Times beszámol arról is,
hogy a legvagyonosabb bűnözők tömegével vásárolnak méregdrága ingatlanokat
Londonban, illetve Nagy-Britannia délkeleti részén. A piszkos pénz leginkább
drogkereskedelemből származik, de egyre jelentősebb a pénzügyi csalásokból,
valamint az emberkereskedelemből, illetve termékcsempészésből befolyó illegális
jövedelem is. A bűnszövetkezetek irányítói eddig legkönnyebben a brit
ingatlanbizniszbe történő hatalmas befektetésekkel tudták tisztára mosni
bevételeik nagy részét.

Készpénz a bőröndökben

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!