hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Késik az euró

2005. 10. 04.
A legmagasabb szinten is megkérdőjeleződött az euró 2010-es bevezetése. Gyurcsány Ferenc kormányfő egy rádióinterjúban kifejtette, az év végéig megvizsgálják, lehetséges-e az eredeti terv tartása. Orbán Viktor, az ellenzék vezére úgy látja, csak 2013–2016 között reális a közös európai pénz bevezetése. 

Gyurcsány Ferenc szavai mögött bizonytalanság húzódik meg. A Klub Rádiónak adott interjúban kedden elmondta: "Mérlegelni kell, mi a jobb az országnak és a gazdaságnak: egy erős, gyors hiánycsökkentés, és akkor itt az euró 2010-ben, vagy egy nyugodtabb átmenet. A kérdésre az év végére talán választ lehet adni" – tette hozzá. 

Az euró bevezetésének eddigi dátuma akkor látszott megdőlni, amikor a múlt héten kiderült, az Európai Unió statisztikai hivatala nem fogadja el, hogy a magyar kormány "kiszervezi" az autópálya-építéssel kapcsolatos kiadásokat a költségvetésből. Így akár több 100 milliárd forinttal is magasabb lehet az idei államháztartási hiány, ami miatt veszni látszik az a konvergenciaprogram, ami 2010-ig egyfajta menetrendet szab az euró bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítésében.
(Ez nem jött be! Hetek, 2005. szeptember 23.) 

Orbán Viktor, a Fidesz-MPP elnöke kijelentette: "Szükség van Magyarországnak az euró bevezetésére, de arra 2013–2016 között van esély. A vállalatok versenyképessége érdekében minél korábban szükség lenne az euró bevezetésére, de ez csúszni fog." 

A külföldi elemzők ennél jóval optimistábbak. A Fitch Ratings és a Standard and Poor\'s hitelminősítők megegyeznek abban, hogy a reális cél az euró 2011–2012-es bevezetése.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!