hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Végtelen történet?
SoKo-razziák

2005. 08. 16.
Csak nem akar véget érni a németországi magyar vállalkozók 2004 áprilisában kirobbant drámája (lásd még Hetek, 2005. május 13. és június 10.) A nemzetközi sajtóban (az Eichmann-féle náci Sonderkommando után szabadon) csak SoKo-razziának csúfolt munkaügyi ellenőrző akciók ügyében most újabb fejleményekről számolt be a napi sajtó. "Néhány magyar cég beismerő vallomást tett" – olvasható a szalagcímekben. A kijelentés érdekessége csak annyi, hogy az érintettek szerint semmi ilyesmi nem történt. Sőt, az időközben rekordszámú ülést tartó német–magyar vegyesbizottság értekezései sem hozták meg a kívánt eredményt. A németországi munkavállalási szabályokról készített segédanyag összeállításán kívül ugyanis legfeljebb a "kávékevergetés világbajnokságát" sikerült nyélbe ütniük a jelenlevőknek – nyilatkozta a Heteknek Tóth Boldizsár, a Nemzetközi Vállalkozók Egyesületének (NVE) elnöke.

Bár az említett beismerő vallomások abszolút kacsának bizonyultak – mivel mind Tóth Boldizsár, mind Balogh István, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) főtanácsadója egyöntetűen tagadta ezek létezését –, az ügy mindenesetre újra reflektorfénybe került. Úgy tűnik, hogy most kormányzati szinten is utánanyúltak az eseményeknek, ugyanis minden érezhetően begyorsult – nyilatkozták lapunknak az érintettek. Az ügy kapcsán felállított német–magyar vegyesbizottság ugyanis meglepő módon kétszer is ülésezett az elmúlt hónapban. Hatékonyságának megítélése azonban a nevéhez méltóan vegyes. Tóth Boldizsár egyenesen tehetetlennek és reménytelennek nevezte a bizottság munkáját, míg a Heteknek nyilatkozó Balogh István "példátlan erőfeszítésnek" minősítette mindazt, amit a magyar tárgyaló delegáció letett az asztalra. Sajnos, a magyar fél vezetését ellátó Gilyán György, a GKM közigazgatási államtitkára és a német oldalon megbízott Georg W. Adamovitsch szövetségi gazdasági és munkaügyi államtitkár valóban nem találta meg a közös nevezőt. A vita tárgya, hogy milyen feltételek betöltése szükséges a németországi munkavállalás engedélyezéséhez. A magyar kormány továbbra is elegendőnek tartja, ha az adott cég Magyarországon bejegyzett, és valós tevékenységet folytat. Elutasították ezért a németek érvelését, miszerint az Európai Unió Bizottságának a munkavállalók kiküldetéséről szóló iránymutatása szerint a cégnek "számottevő" tevékenységet kell folytatnia a székhelye szerinti országban – ennek mértékét pedig a bizottság 25 százalékban határozta meg. Az egyetértés hiányának oka pedig, hogy a bizottság nem határozta meg, hogy pontosan minek a 25 százalékát kell vizsgálni. "Míg a németek azt mondták, fekete, mi azt mondtuk, fehér, és utána erről vitatkoztunk. Mindenesetre a német bíróságok a fekete változat szerint jártak el" – konstatálta az eseményeket Balogh István.

Az ügy megoldatlansága mindenesetre továbbra is nagy indulatokat kavar: "Németország vezetése úgy gondolja, hogy Magyarország egy része hozzájuk tartozik, és ennek megfelelően a magyar törvényeket semmibe veszik, 

sőt, alapvetően félremagyarázzák" – fogalmazott az NVE elnöke. Balogh István is megerősítette lapunknak, hogy a németek láthatóan a mi vállalkozóink bőrén akarják orvosolni saját belpolitikai problémájukat – nevezetesen a nagy arányú munkanélküliséget. "Még mindig nem ismerem pontosan a razzia kiváltó okát, de a lényeg az, hogy le akartak bennünket építeni. Nincs olyan magyar cég, ami a német elvárásoknak megfelelne. Ha a paksi atomerőm? menne ki dolgozni, akkor az talán átmenne a rostán, de a kis- és középvállalkozások esetében ez reménytelen" – összegezte eddigi tapasztalatait az NVE elnöke. 

Mindenesetre Tóth Boldizsár és a GKM főtanácsadója is egyetértett abban, hogy az ügy könnyedén a strasbourgi bíróságon végződhet, hiszen az sem ért el különösebb hatást, hogy levelet címeztek Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, illetve Schröder kancellárnak. Az itt született döntés azonban már valamenynyi folyamatban lévő SoKo-ügyre kötelező érvény? lehet.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!