A múlt héten napvilágot láttak a még hiányzó második negyedéves gyorsjelentések. Az Egis aktuális negyedévi eredményével a menedzsment igen elégedett volt, szemben az elemzőkkel, akik – mivel a tényleges eredmény elmaradt a várakozásoktól – már kevésbé voltak derűlátók. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a részvény egy hét alatt 6,89 százalékot veszített értékéből. A hét másik nagy vesztese a Mol volt, amelynek eredményei ugyan bőven túlteljesítették az elemzői várakozásokat, a tovább emelkedő olajár viszont sokat rontott az értékén. Bár kedden közel 300 forinttal emelkedett az ára a hétfői záróadathoz képest, így is csak 20200 forinton állapodott meg, amely 6,34 százalékkal marad el a múlt keddi záróárfolyamához képest. A hét nyertese a Magyar Telekom volt, amely 4,47 százalékos növekedéssel 960 forinton zárta a keddi kereskedési napot.
Ez a hét is nyugalmasan telt a nemzetközi piacokon. A vezető tőzsdeindexek közül a Nikkei változott a legjobban, egy hét alatt közel 3,5 százalékot emelkedett. Az olajár a múlt héten tovább folytatta emelkedését, és 66 dollár fölé kúszott. Ám a hétfőn kezdődő, majd kedden is folytatódó lassú árcsökkenésének köszönhetően a szeptemberi határidős brent hordója már kevéssel 66 dollár alatt zárt a londoni piacon.