hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs idő a késlekedésre
Bírál a HEBC

2005. 08. 02.
Vörös színben jelentette meg idei jelentését a 15 hazai multinacionális vállalatot tömörítő szervezet, a HEBC. A szín megválasztása nem véletlen, jelzést, üzenetet takar a kormány számára: nincs idő a késlekedésre! Magyarország helyzetét, kilátásait tekintve alapvetően pozitív hangot megütve nyilatkoznak a vállalatok, ám számos olyan feladat megoldására sürgetik a kabinetet, mint például az átfogó adóreform és második Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósítása.

A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) 15 olyan nagyvállalatot tömörít, mint a Mol, az Ericsson, a Nestlé, a Philips vagy az Unilever. Együttes forgalmuk eléri a 3 milliárd eurót. Küldetésüknek tartották hazánk európai uniós taggá válását, melyet tanácsaikkal, a kétoldalú tárgyalásokban tapasztalataik átadásával igyekeztek segíteni. Most, hogy ez a cél teljesült, újabb célokat tűzött ki maga elé a HEBC – mondta sajtótájékoztatón Pécsi-Szabó Miklós, a tanács elnöke. A "civilben" a Mol ügyvezető igazgatójaként dolgozó elnök hozzátette, a HEBC most hazánk uniós beilleszkedését, a versenyképesség javítása révén sikeres helytállását kívánja elősegíteni. Idei, Magyarország helyzetéről szóló jelentésükben is számos javaslatot és bírálatot fogalmaztak meg a teendőkről a kormány számára. Megjegyzik, hogy bár előrehaladás történt a makrogazdaság stabilitása tekintetében, és nagynak mondható a gazdaság növekedése is, ám nem történt jelentős változás a kulcskérdésnek számító versenyképesség javulásában, mely hosszú távra határozza meg az ország fejlődési irányát. A HEBC üdvözli a 100 lépés programját, de komplex adóreformot tartana szükségesnek. Sajnálatos, hogy túlpolitizált az ország, a politikai elit a hatalom megtartásában érdekelt, nem a fejlődés előmozdításában – mondta Pécsi-Szabó Miklós. Az ország jövője érdekében egyfajta közös tenni akarásnak a politikai szférát is át kell hatnia, hogy a jövő nyertese legyen a magyar gazdaság és a társadalom – hangsúlyozta. A HEBC elnöke hozzátette, politikai ciklusokon átívelő konszenzust tartanak fontosnak ahhoz, hogy javuljon az ország versenyképessége. Magyarországnak ki kell használnia a következő bővítésig tartó egy-másfél évet – mondta –, mert ezután tovább szűkülnek a lehetőségeink. 

A multik szervezete úgy véli, alapvető fontosságú a reformok megvalósulása, az államháztartás és
a nagy ellátórendszerek modernizálása. Tavaly lassabb volt a magyar gazdaság növekedése, mint a világé, az ország nem felzárkózott, hanem lemaradt. Felhívták a figyelmet, hogy még egy olyan ígéretspirál, mint ami a 2002-es választásokat jellemezte, nem viselhető el. Megjegyezték, visszatekintve látszik, hogy a választási ígéretek árát az ország versenyképessége bánta, és maga az ország fizette meg. 

A jelentés így fogalmaz: "Kritikus tényező az idő. Magyarországnak nem érdeke, hogy a jövő évi választások miatt megtorpanjon a fejlődés, illetve hogy a döntések politikai megfontolások alapján elhalasztódjanak. A világ nem áll meg, nem vár ránk, lépést kell tartanunk vele. A döntések hiánya hosszú távra kihathat, és az ország egyedülálló lehetőségeket veszíthet el. Versenyképes tud-e maradni Magyarország a befektetőkért folytatott harcban a szomszédos országokkal szemben? Olyan fordulóponthoz érkeztünk, amikor nemcsak gyorsan kell cselekednünk, de határozottan is."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!