hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Novemberben a postás háromszor csenget
Nyugdíjemelés: tetszik, nem tetszik

2004. 11. 01.
Jövő hónaptól emelkednek az általános és özvegyi nyugdíjak, a nyugdíjszer? ellátások, valamint kézhez kapják az érintettek a 13. havi nyugdíj második felét is. "Több a semminél" – kommentálta a juttatások emelkedését a Hetek kérdésére Gilányi Valéria, a Kisnyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének (KÉE) elnök asszonya. "Jelenleg a legfontosabb célkitűzésünk az, hogy a jövő évi nyugdíjemelésben a lehető legjobb mértéket érjük el. Ez lesz igazán döntő fontosságú" – tette hozzá.



Nyugdíjasok az őszi napsütésben. Apró lépésekkel előre Fotó: Somorjai L.

A már 2003-ban törvényileg rögzített, és az infláció mértékének megfelelő 1 százalékos nyugdíjemelés idén novembertől lép életbe, és ezzel egy időben 10 hónapra visszamenőleg is megkapják a jogosultak az átlagosan 600 forintos havi növekményt. Tehát ez összességében mintegy 6600 forint pluszt jelent a következő hónapban több mint 3,5 millió nyugdíjas számára. 

Gilányi szerint eddig minden kormány megpróbált tenni valamit a nyugdíjasok érdekében – több-kevesebb sikerrel. "Én csak reménykedni tudok abban – és azt hiszem, nem egészen alaptalanul –, hogy egyszer végre rendeződni fog a nyugdíjasok helyzete. Majd hozzátette: Tisztában vagyunk vele, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Mi nem akarunk tüntetni, inkább nyugalmat szeretnénk, és egy békés öregkort minden kortársunk számára."

Szintén emelkedik az életkortól függő járadék nagysága: ez havi 100-200 forint többletet jelent, de most novemberben ezt is egy
összegben fizetik ki a 2004-es év egészére visszamenőleg. "A tapasztalatok szerint éppen azok a nyugdíjasok, akik a legkisebb összeget kapják, szégyellik a leginkább azt, hogy szegények, és nem mernek segélyeket kérni. Ebben mindenképpen szeretnénk elérni egyfajta szemléletváltást, hogy ezt ne a saját szégyenüknek tekintsék – mondta az elnök asszony. – A nyugdíjasok véleményem szerint nem eltartottak, hiszen igenis megdolgoztak ezért a pénzért."

A következő hónaptól kezdve az özvegy nyugdíjasok elhunyt társuk nyugdíjának 30 százalékát kapják meg az eddigi 25 százalék helyett. Ez az intézkedés mintegy 550 ezer érintettet juttat 2800 forinttal több pénzhez havonta. "Relatív, hogy ez a mérték most sok vagy kevés, de az biztos, hogy körülbelül 5-10 éve harcolunk azért, hogy emelkedjenek az özvegyi nyugdíjak" – mondta Gilányi.

Magyarországon a nyugdíjasok több mint a fele kisnyugdíjas. Ez összegszerűen a 40-60 ezer forint közötti havi nyugdíjjal rendelkezőket jelenti, de még a 23 800 forintos minimálnyugdíjat kapók is ide sorolódnak. "Az a nyugdíjas kör, akikre nekünk rálátásunk van, rendkívül heterogén, de annyit mondhatok, hogy ha most 10 nyugdíjast megkérdeznénk arról, hogy örül-e a nyugdíjemelésnek, akkor 9 biztosan azt válaszolná, hogy igen" – magyarázta a KÉE elnöke. Vidéken például kiugróan alacsonyak a nyugdíjak, mert nagyon sokan dolgoztak annak idején a mezőgazdaságban, és ezt most nem tudják igazolni, se beszámíttatni. A fővárosban általában magasabbak a nyugdíjak még a kisnyugdíjasok körében is, viszont az árak is szinkronban vannak velük. Egyáltalán nem mindegy az sem, hogy valaki családi házban lakik, ahol az élelmiszerek jelentős részét meg tudja termelni, vagy éppen egy panellakásban él. 

Végül szintén a következő hetekben válik esedékessé a 13. havi nyugdíj második felének kiutalása, és ez közel 14 ezer forint pluszt jelent majd az idősek pénztárcájában. Ez sok esetben egyáltalán nem elhanyagolható összeg – mondta Gilányi –, hiszen egy nyugdíjasnak teljesen más élelmiszerekre van szüksége, mint a fiatal dolgozóknak. Sokan úgy élnek, hogy miután kifizetik a közüzemi számláikat, nagyon be kell osztaniuk a maradékot. "A mi nyugdíjasaink többsége kifejezetten várja a novembert. Állandóan kérdezgetik, hogy most egyszerre jön-e az emelés és a havi nyugdíj, vagy külön-külön. Erre szoktam nekik mondani, hogy most a postás háromszor csenget."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!