hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kakaóbiztos PC-k
Üvegzsebes gyermekkomputerek

2004. 09. 20.
Medgyessy Péter elhíresült, az SZDSZ korrupciós ügyeire vonatkozó kijelentése igen kellemetlen helyzetbe hozta az MSZP koalíciós partnerét. Az SZDSZ által vezetett tárcák kínosan ügyelnek, hogy az úgynevezett üvegzsebtörvényben előírt tájékoztatási kötelezettségeiknek eleget tegyenek. Azonban a tárcákat így sem kerülik el a feltételezések, gyanúsítgatások.



Számítógépes játszósarok Fotó: MTI

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium már az exminiszterelnök megjegyzése előtt többször is a címlapokra került közbeszerzési ügyekben. Az év első felében az ország közintézményeit és a vidéki településeket összedrótozó Közháló program beszerzéseivel kapcsolatban, valamint egy lejárt keretszerződés alapján történt megrendelésért bírságolta meg az IHM-et a Közbeszerzési Döntőbizottság egy-egy millió forintra. A bírságot az IHM kifizette. Ezt követte az ellenzék által látványosan bemutatott, "kakaóbiztos" óvodai számítógépek ügye. Ezek mellett persze érdemes megnézni az IHM által közzétett, nem normatív támogatások listáját is. 

A közbeszerzési szabálytalanságok, bár torzítják az állam piaci semlegességét, nem nevezhetők korrupciónak. A "kakaóbiztos" számítógépek ügye azonban már érdekesen alakult. Az óvodák számítógéppel történő felszerelését egy szociológiai tanulmányra hivatkozva a Brunszvik Teréz program keretében végzi az IHM. A tanulmány alapján a számítógéppel időben megismerkedő óvodásoknál kimutatható a javulás a készségek fejlődése terén, az iskolaérettség szempontjából releváns feladatok megoldásában. Az óvodákban persze nem egy normál PC kerül a kicsik kezébe, hanem egy célgép, amely mind kialakításával, mind a rajta futó szoftverekkel az óvodások fejlődését szolgálja. Az IBM már évek óta fejleszt ilyen gépeket. A multinacionális informatikai cég által kifejlesztett KidSmart gyermekszámítógépet ajándékozási programja keretében juttatja el a világ sok gyermekintézményébe. Eddig világszerte 18 ezer 500 gépet adományozott különböző óvodáknak. Már az IHM akciója előtt több mint kétszáz gépet adományozott hazai óvodáknak. Az IBM ezt a gépet kereskedelmi forgalomba eddig nem hozta. 

A furcsaságok már a közbeszerzés kiírásakor elkezdődtek. A kiírásnak a piacon lévő géptípusok közül csak az IBM gépe felel meg. Így értékelhető ajánlatot csak az IBM partnereként működő Haitec Kft. tett, gépenként nettó 861 ezer 600 forintos áron. Az árban persze benne van az óvónők körülbelül egy órára tervezett kiképzése és a hároméves garancia is. Ez az ár a normál asztali PC-k áránál, 2,5–3-szor magasabb. A programra szánt összegből 269 óvoda kapott gyerekkomputert, így az IBM ajándékozási akciójával együtt a hazai óvodák 10 százalékában van számítógépes játszósarok.

Az IHM, bár önkritikával élve szintén drágállta a gépeket, lebonyolította a vásárlást. Az IHM illetékesei nem felejtették el felhívni a figyelmet a közbeszerzési törvény visszásságaira, árfelhajtó hatására. 

Szintén figyelemre méltó az a lista, amelyet az IHM weboldalán találhatunk. Ebben az évben az eMagyarország Pontok közúti tájékoztatási rendszerének kidolgozására három szervezet kapott támogatást. Az eMagyarország Program célja, hogy minden településen, minden állampolgár részére elérhetővé tegye az interneten megtalálható szolgáltatásokat. A nyilvános internetelérést biztosító pontok könnyebb megtalálhatóságának segítésére kapott tehát pénzt a Magyar Református Egyház (254 millió 540 ezer forintot), a Magyar Evangélikus Egyház (2 millió 830 ezer forintot) és a Magyar Agrárkamara (10 millió 510 ezer forintot). Az IHM szerint jelenleg e három szervezet tud legtöbbet segíteni az eMagyarország Pontok megtalálásában. Ehhez a listához nem kapcsolódik sem pályázat, sem közbeszerzés. A közzétett listán több százmilliós összeg is található, amely keretszerződések alapján vagy közérdek? célok elérésére lett kifizetve. Az IHM például hatszázmillió forinttal támogatta a hazai telefonszolgáltatókat a számhordozhatóság bevezetésével kapcsolatos beruházásaikban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!