hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európai marketingbajnokság
Adidas, Carlsberg, Rehhagel

2004. 07. 12.
Vége a labdarúgó Eb-nek. A küzdelem azonban nem csak a futballpályákon volt gigászi. A meccsek hátterében a "nemzeti marketingválogatottak" is keményen összecsaptak. Míg a pázsiton a görögök arattak sikert, PR terén az Adidas sportszergyár, a Carlsberg sörgyár, a szervező ország, Portugália, a bajnok hellének, valamint edzőjük, a német Otto "Rehaklesz" Rehhagel nyertek a legtöbbet.



Az Eb alatt az angol szurkolók hárommillió liter sört fogyasztottak el Fotó: Reuters

A görög csapat győzelméért 16,65 millió euró, azaz 4,2 milliárd forint pénzjutalmat kapott az UEFA-tól. 

A második helyen végzett portugál gárda sem járt rosszul anyagilag, összesen 14 millió euróhoz jutottak az Eb-szereplésért. A harmadik helyen végzett holland és cseh csapatnak 10-10 millió euróval kellett beérnie.

A sikeres szervezés komoly hasznot hajtott a vendéglátó Portugália idegenforgalmának. Mivel összességében az angol szurkolók költöttek a legtöbbet, válogatottjuk kiesése nem okozott felhőtlen örömöt a portugál vendéglátósoknak. Habár ez adott esetben saját csapatuk továbbjutását jelentette. Ettől eltekintve azonban a nagy csapatok korai búcsúja nem jelentett nagy érvágást a portugál vendéglátóiparnak. 

Az angolok által lefoglalt szállások száma naponta hatvanezer volt. Ezt egyetlen másik szurkolótábor sem érte utol. Az angol–portugál meccs után a helyi kocsmárosok egyik szeme sírt, a másik nevetett. Sörből ugyanis az angol drukkerek rengeteget fogyasztottak. A bajnokság ideje alatt összesen több mint hárommillió liter nedűt ittak meg. Főleg az Eb hivatalos itala, a Carlsberg fogyott, ami a vártnál is több bevételt hozott a szponzorcégnek. Az angolokat sörből másfélszeres áron szolgálták ki az élelmes portugálok, nehogy hamar lerészegedve egyetlen éjszaka szétverjék az évszázadok óta épülő helyes kis portugál városokat. 

A spanyolok távozását is sajnálták a házigazdák, pedig őket is Figoék búcsúztatták. A görögök továbbjutása és végső győzelme sok üzleti számítást áthúzott. A bukmékerek dörzsölgették kezeiket, hiszen fogadóirodáikban legtöbben a franciák, angolok vagy a spanyolok győzelmére fogadtak. Örömmel fizették ki azt a 300 ezer font feletti nyereményt, amit egy, a görögök végső győzelmét tippelő hazafi vihetett el.

A görögök révén a döntőben is ott volt az egész Eb-re nagy reklámkampányt építő Adidas. A portugál csapat a konkurens Nike mezeiben küzdött, de ahogy a portugálok a görögökkel szemben, úgy a Nike is alulmaradt az Adidassal szemben a bajnokság marketingcsatájában. A felmérések szerint az Adidas pozíciója megerősödött az európai piacon. 

Az Eb hivatalos labdája, a Roteiro designja jobbra sikerült, mint eddig bármelyik labdáé: az eladási adatok rekordot döntöttek. Az Adidas két kiemelt játékosa, a brit David Beckham és a portugál Rui Costa közül az utóbbi, csapatával együtt, a döntőig jutott. A két játékosnak kifizetett egymillió font tehát nem vált ablakon kidobott pénzzé.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!