hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Széchenyivel egyszerűbb

2004. 06. 28.
Újabb lépéssel került közelebb a vállalkozásokhoz a Széchenyi-kártya. A napokban megkötött együttműködés révén július 1-jétől 1300 takarékszövetkezetnél is igényelhető a kedvező hitellehetőség. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. megállapodása szerint július 1-jétől 1300 takarékszövetkezet lép be a VOSZ tevékenységébe, kiszélesítve ezzel a vállalkozások számára nyújtandó szolgáltatásokat.



Kelendő kártya Fotó: MTI

A megállapodás szerint a VOSZ országos szinten 1500 települést fed le. 

Az együttműködés arra is lehetőséget nyit, hogy a vállalkozók szélesebb körben kapcsolódhatnak be az uniós pályázati rendszerbe, információt, felvilágosítást kérhetnek a törvényi szabályozásokról, erősödhet az érdekvédelmük. 

A kisvállalkozások körében kedvelt Széchenyi-kártya az eddigi bankok (OTP, Postabank, MKB) mellett a takarékszövetkezetekben is azonos feltételekkel igényelhető lesz. A kártya eddig is kedvelt pénzhez jutási lehetőség volt a kisvállalkozók számára. A hitelállomány az év végén elérte a 123 milliárd forintot. A kártyát a legalább egy éve működő, 30 napot meg nem haladó köztartozással rendelkező, maximum 250 főt foglalkoztató vállalkozás kérheti. Az igényelhető összeg 500 ezer, 1-2-3-4, illetve 5 millió forint lehet. A hitelkeretből a teljes összeg igénybe vehető, a visszatörlesztett összeget pedig a futamidőn belül ismét felhasználhatja. A futamidő egy év, a kamat pedig három százalék.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!