hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hullámvölgyben a forint

2003. 12. 01.
A hét elején kisebb riadalmat váltott ki a forint látványos gyengülése, és az állampapír-hozamok megugrása. Lapzártánkra ugyan lenyugodott az államkötvények piaca, a felduzzadt hozamok korrigálódtak, a forint azonban stabilan gyenge maradt. Bár a kormány szerint a jelenség kizárólag átmeneti, a szakemberek mégis fundamentális okokat emlegetnek. 

Véleményük szerint sem a költségvetés, sem a folyó fizetési mérleg "nincs rendben". Lapzártánkkor éppen 262 forintot adnak egy euróért, ami azt jelenti, hogy a forint árfolyamsávközepétől immár jelentősen eltávolodtunk.

Mivel a jegybank nemrég bonyolított állampapír piaci intervenciója is csak látszateredményeket hozott, az elmúlt napokban az államkötvények piacára nagy eladói nyomás nehezedett. A külföldi befektetők rohamos "papíreladásba" kezdtek, így a kötvények hozamai jelentősen megugrottak. Míg a legkisebb emelkedést a hathónapos futamidej? papír 48 bázispontos emelkedése, a legnagyobbat az ötéves papírok 60 bázisponttal megnőtt benchmarkja jelentette.

Szakértők szerint, ha tovább gyengül a forint, akkor a jegybank – a piac által kényszerítve – kamatemeléssel reagálhat, amely újra megbolygatja a várakozásokat, mivel a piac már beárazta az eddigi kamatemeléseket. Ha a Monetáris Tanács következő ülésén, hétfőn mégis megemelnék az alapkamatot, akkor a most eladott kötvényeket jelentős árfolyamnyereség realizálása mellett tudnák visszavásárolni a piac szereplői. 

Egyes vélemények azonban arra emlékeztettek, hogy három hete, hasonló helyzetben az MNB állampapír vásárlással csökkentette a hozamokat. Járai Zsigmond azonban már akkor kijelentette, hogy egyszeri alkalomról volt szó. 

Missura Gábor, a jegybank szóvivője egy internetes fórumon kifejtette, kismérték? piacingadozásokra nem reagál azonnal az MNB. Beavatkozás csak akkor válik szükségessé, ha veszélybe kerül a 2005 végére kitűzött, 4 százalékos inflációs cél.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!