hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az EU házhoz jön

2003. 11. 10.
A kis- és középvállalkozások országos EU-felkészítő programja Pest megyében folytatja munkáját. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium november 10-én Cegléden folytatja azt az országos turnét, amely révén már számos megyében egyes szakmákra lebontva tájékoztatást adtak az uniós csatlakozással kapcsolatos kihívásokról. A vállalkozók a helyi kamarával karöltve látogathatnak el az előadásokra. 

A minisztérium felkészítő előadásai azért is előnyösek, mert a vállalkozók a saját szakmájukban várható kihívásokról, uniós elvárásokról, szabványokról kaphatnak képet. Szekcióelőadások lesznek például a vendéglátás, építőipar, növénytermesztés, fuvarozás területén dolgozó vállalkozók számára. 

Az eddig 98 kistérséget végiglátogató program a szervezőkhöz érkezett visszajelzések
szerint igen sikeres. A pest megyei helyszínekről (14 kistérségi központban a pontos címről, időpontról) és a helyszínenként eltérő szakmai szekciókról a
www.gkm.hu/dokk/main/gkm/eu/kiseskozepv/esemenyek
címen illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 06(1) 474-5112 telefonszámán tájékozódhatnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!