hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mindig Midihitel

2003. 10. 20.
Szeptember végén indult útjára a négylépcsős hitelrendszer (Mikrohitel, Széchenyi-kártya, Midihitel és Európa-hitel) harmadik eleme, a Midihitel Program. A konstrukció legfeljebb 10 millió forint hitel felvételét teszi lehetővé a vállalkozóknak, akik mindehhez három éven át 4 százalékpontos kamattámogatást is kapnak az államtól. Az idén várhatóan közel 400 vállalkozás részesülhet kedvezményes hitelben. 

A hitelt felvevő vállalkozóknak a szerződés megkötését követő két éven belül meg kell valósítaniuk a beruházásukat, és ezután még két évig rendeltetésszer? használatba is kell helyezni azt. Bár a Midihitel eredendően fejlesztési kölcsön, a felvett összeg legfeljebb húsz százaléka – üzleti terv alapján indokolt esetben – a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszközök finanszírozására is fordítható.

Az említett kamattámogatás igénybevételéhez nem kell külön pályázatot benyújtani, hanem csak az adott hitelintézettel kell szerződni. 

A szóba jöhető pénzintézetek: 112 takarékszövetkezet, illetve 15 bank már jelezték a részvételi szándékukat a gazdasági tárcánál. Ennek köszönhetően a vállalkozók minden megyében legalább öt településen juthatnak majd hozzá a Midihitelhez. Kilenc bankkal már meg is kötötték a szerződéseket. Ennek értelmében bátran fordulhatnak a vállalkozók Midihitel-ügyben a CIB Bank, a Commerzbank, a HVB Bank, az IC Bank, a Konzumbank, a Raiffeisen Bank, a Postabank, a Sopron Bank és a Volksbank ismert fiókjaihoz.

Idén a Midihitel és a Széchenyi-kártya kormányzati támogatására közös pénzkeret, mintegy 1,3 milliárd forint áll a rendelkezésre. Remények szerint ez az összeg jövőre meg is duplázódhat, így összességében 30 milliárd forint összeg? hitel kihelyezésének kamattámogatását fedezi. (Részletes felvilágosítás a
www.gkm.hu honlapon)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!