hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gázárövezet

2003. 10. 06.
Adnak is, vesznek is, emelik is meg csökkentik is – mármint a gáz árát.  A kabinet legújabb döntése értelmében már október 1-től életbe lép a gázárakra vonatkozó kompenzációs rendszer. Az úgynevezett "tömbtarifa" szerint – az év eleji 12 százalékos emeléshez képest – 6, illetve 4 százalékkal csökken a gáz ára.

Az első "tömbbe" tartoznak azok a háztartások, ahol 1500 köbméternél kevesebb gáz fogy el évente, nekik 6 százalékkal kevesebbet kell fizetniük az év hátralevő részében. A második "tömbösök" azok, akik 1500 és 3000 köbméter közötti mennyiséget használnak el, számukra 4 százalékkal csökken a fizetendő tétel. Azok számára viszont, akik 3000 köbméternél többet fogyasztanak évente, nem jár kompenzáció. A háztartások közel 10 százaléka esik ez utóbbi kategóriába, míg az elsőbe 53 százalék, tehát a többség a legnagyobb kedvezményt élvezi. A kompenzációt így kell kiszámolni: a tavalyi árhoz képest az 1500 köbméter fogyasztásig 6 százalékkal, az e fölötti sávban pedig 8 százalékkal kell többet fizetni az idén, 3000 köbméternél nagyobb használat esetében a teljes, 12 százalékos drágulás lép életbe. Jövőre további drágulás, infláció alatti, 5,3 százalékos áremelkedés várható. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!