hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ellenőrzi az APEH az evásokat

2003. 06. 16.
Szúrópróbaszer? ellenőrzésre számíthatnak azok az evás vállalkozók, akik nem fizették be az első negyedévi adóelőleget – erősítette meg kérdésünkre Ferenczy Judit, az APEH Ellenőrzési Főosztály vezetője. Mint mondta, több tízezer vállalkozó elmulasztotta teljesíteni a kötelezettségét, ezért indít akciót a hivatal.

Már több evás vállalkozást felkerestek az APEH-ellenőrök országos akciójukban. Azok a vállalkozások számíthatnak szúrópróba-szer? ellenőrzésre, akik elhalasztották az első negyedévi adóelőleg befizetését. Mint Ferenczy Judit elmondta, a cégeket nem szakmai vagy vállalati forma szerint választják ki, hiszen minden körben körülnéznek. Azt nem tudta megmondani, mekkora lesz a merítés, mert minden APEH-kirendeltség maga dönt az ellenőrzések számáról. Az APEH arra kíváncsi, miért nem fizetett a mintegy 10 ezer vállalkozás; nem volt bevételük, vagy csak "feledékenységről" van szó. Az ellenőrzés elsősorban prevenciós célokat szolgál 

– mondta a főosztályvezető –, nem társul a cégek általános ellenőrzésével. Abban az esetben, ha kiderül, volt bevétel, de nem fizettek, késedelmi pótlékot kell fizetniük, egyéb büntetésre nem kell számítaniuk.

A Pénzügyminisztérium adatai szerint az evások többsége egyébként szorgalmasan fizet, sőt felül is múlták a várakozásokat. Az első negyedévben már az egész éves előirányzat fele (8,4 milliárd forint) befolyt, és az idén még két alkalommal lesz befizetés.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!