Csabai Lászlóné kormánybiztos. Jókedv? Fotó: MTI
A kormányülésen arról is határoztak, hogy az új lakások esetén 5, illetve a használt ingatlanok esetén 6 százalékos kamatplafon a módosítások után sem fog változni – így valóban nem kell pluszterhektől tartania a hitelt felvevőknek. A jövőben azonban nem lesz lehetőség arra, hogy egyidejűleg több lakáshoz vegyenek igénybe államilag támogatott pénzforrásokat. A hitel felvételének körülményei egyébként változatlanok maradnak.
Csabai Lászlóné, lakásügyi megbízott a változtatások okaként a szociális igazságosság érvényesítésére való törekvés mellett a jelenlegi rendszer fenntarthatatlanságát emelte ki. Továbbá hangsúlyozta, hogy a rendelet elsősorban a költségvetés és a bankok kapcsolatát érinti. A jelenlegi módosításoknak köszönhetően még az idei évben is közel 16 milliárd forintot tud megspórolni a magyar állam a lakástámogatási rendszeren.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »