hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sulinet expressz

2003. 06. 02.
Május 26-ától újabb kedvezményes számítógéphez jutási lehetőség nyílik meg. A Sulinet expressz új programja keretén belül a munkaügyi, az informatikai és az oktatási tárca összefogásával a kormány adókedvezményes számítástechnikai eszközvásárlásra biztosít lehetőséget pedagógusok, oktatók, jövedelemmel rendelkező egyetemi, főiskolai hallgatók, általános, illetve középiskolás diákot vagy első, nappali alapképzésben részt vevő hallgatót nevelő szülők számára.

A programban hatvanhat cég, illetve konzorcium vesz részt. Az ország mintegy ezerháromszáz pontján választhatnak a jogosultak több mint kétszázötvenféle számítógép, hetvenféle szoftver, valamint nyomtatók, kivetítők, digitális kamerák, modemek közül.

A termék árát vagy a bérlés, lízingelés költségeit ki kell fizetni, majd az adóbevallásnál jelezni kell a jogosultságot, és így évente akár hatvanezer forint is visszaigényelhető. Ehhez a számlát meg kell őrizni, mert egy esetleges ellenőrzéskor kérhetik, azonban nem kell az adóbevalláshoz csatolni. A vásárlás előtt érdemes tájékozódni a konstrukciókról: részletfizetés, bérlés vagy lízingelés esetén ugyanis akár három esztendőn keresztül is leírható az évi hatvanezer forint (feltéve, ha a jogosultság mindvégig fennáll). Ha egyszerre fizetik ki az adott eszköz árát, csak egyszer lehet élni a kedvezménnyel.

Az Oktatási Minisztérium a program beindulásával párhuzamosan egy információs vonalat is létrehozott a felmerülő kérdések, problémák gyors megoldása érdekében: 06(1)318-1318, vagy a
www.sulinet.hu/ado/

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!