hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kamatcsökkentés után – Továbbra is dúl a pesszimizmus
Tőzsdejelentés 2002. 10. 06–12.

2002. 11. 18.
A várakozásoknál nagyobb mértékben, 1,75-ről 1,25 százalékra csökkentette az alapkamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A piac eséssel reagált a kamatcsökkentésre, s továbbra is dúl a pesszimizmus az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban. Nem csökkentett viszont kamatot az Európai Központi Bank és az MNB sem, mindkettő az inflációs nyomásra hivatkozva hagyta változatlanul a kamatszintet. Európában is zuhantak a részvényárfolyamok, pozitív hír egyedül a telekom szektorban akadt: a Vodafone a várakozásoknál lényegesen jobb eredményt jelentett. A BUX értéke nagyon gyenge, alig 20 milliárd forintos heti forgalom mellett 0,26 százalékkal 7424 pontra csökkent.

A negyedéves jelentések első hulláma pozitív és negatív meglepetéseket is hozott. A Richter (–1,72 százalék) és a Démász (+4,61 százalék) eredménye meghaladta a legoptimistább elemzői várakozásokat is, ellentétben az Egisszel (–3,42 százalék), ahol egy rendkívüli veszteségleírás miatt a vártnál jóval gyengébb számok láttak napvilágot. Növekvő árbevétel mellett csökkenő profitról számolt be a Mezőgép és a Zwack is, utóbbi azt is megerősítette, hogy osztalékpolitikáján továbbra sem kíván változtatni. Közel 3,5 százalékkal erősödött a Mol árfolyama, miután a piacon olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint az orosz Jukosz – amely a Mollal jelenleg is közös kitermelést folytat Szibériában – és a Lukoil is részesedést kíván szerezni a magyar olajvállalatban. A hírek alapjául az szolgált, hogy a kormány moszkvai tárgyalásai során az orosz partnerek más befektetőkkel egyenlő elbírálást kértek magyarországi ügyleteik során.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!