hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Startol a Széchenyi-kártya
Minihitel vállalkozóknak

2002. 08. 31.
"Az idő több, mint pénz" mottóval indult útjára a sokak által várt Széchenyi-kártya, amely egyszer?bb és gyorsabb hitelfelvételi eljárást biztosít a banki hitellel szemben. A vállalkozókat segítő program elsősorban a működő, már bizonyított vállalkozások további erősödését, és átmeneti pénzügyi zavarok esetén segítését tűzte zászlajára. 



Széchenyi-kártya. Egyszerűsített hitelfelvétel Fotó: MTI

Az igényelhető összeg ötszázezer és egymillió forint körül mozog, melynek éves díja a hitel összegétől függően 15-22 ezer forint. Bíró Fruzsina, a KA-VOSZ Rt. vezérigazgatója lapunknak tett nyilatkozatában elmondta, hogy a későbbiek során az ez évi pozitív tapasztalatok (elsősorban a visszafizetés biztonsága) birtokában készek az egymillió forintos határt megemelni, továbbá a kártyához csatlakozó szolgáltatásokat jelentősen bővíteni. Már tervben van a nagyobb hitelkeretet biztosító ezüst-, illetve aranykártya kibocsátása is.

A kártyát minden olyan egyéni vállalkozó, illetve mikro- és közepes vállalkozás igényelheti, amely érvényes kamarai vagy VOSZ-tagsággal (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) rendelkezik. Akik ennek hiányában vannak, de szeretnék élvezni a kártya által nyújtott kedvezményes kamatozást, érdemes tagságot váltaniuk valamelyik fent nevezett szervezetnél, ugyanis a tagság évi díja mindössze 12-40 ezer forint körül van, attól függően, hogy mekkora a vállalat éves árbevétele. A kártyaigénylés feltétele többek között az, hogy a vállalkozásnak nem lehet harminc napon túl lejárt köztartozása, valamint nem folyhat ellene csőd-, felszámolási- vagy végelszámolási eljárás, valamint büntetőeljárás. Ezenkívül nem állhat fenn hitelszerződésből vagy bankgarancia-szerződésből eredő tartozásuk. Az adott hitelkeret egy évig áll rendelkezésre, amit ez idő alatt felülvizsgálat nélkül folyósítanak. A kölcsön kamata háromhavonta fizetendő 11,5 százalék, amihez 5 százalékos állami kamattámogatás járul. 

A hitelt és a bankkártyát – miután a vállalkozás tulajdonába kerül – a felmerülő költségek kiegyenlítésére lehet felhasználni, akár a kártyával való fizetésre, akár készpénz felvételére. A hitel igénylésére a VOSZ és a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák irodáiban lehet jelentkezni. Az igényléshez a következő papírokat kell beszerezni: személyazonossági, vállalkozói igazolvány, társasági szerződés cégkivonata, aláírási címpéldány, mérleg. Az APEH-től bejelentkezési adatlapot, illetve nullás igazolást kell kérni bemutatásra. Továbbá az előző évi szja-bevallásról való igazolást, valamint az utolsó havi közüzemi vagy telefonszámlát. (Részletesebb információk: a
www.szkartya.hu, illetve a href="http://www.vosz.hu" TARGET="_BLANK">www.vosz.hu weboldalakon.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!