A kérdés természetesen most is a pénz körül forog. Jelenleg az unió költségvetésének közel fele, amely a tagországok éves befizetéseiből képződik, a mezőgazdasággal összefüggő támogatásokra kerül kifizetésre. 2001-ben az állami támogatások az unió bruttó mezőgazdasági jövedelmében 35 százalékot képviseltek. Ugyanez az arány az Egyesült Államokban 21 százalék.
A 2004-es bővítésben érintett tagjelöltek többsége, így Magyarország, számít az uniós tagság jogán elérhető mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokra. Ezek mértéke azonban a csatlakozás lehetséges dátumához közeledve egyre bizonytalanabbá válik.
Az 1998 áprilisa óta tartó csatlakozási tárgyalások harminc fejezetéből a tagjelöltek huszonnégy-huszonöt fejezetben már megállapodtak. Az agrárfejezet lezárása azonban részben az uniós tagállamok csúszása miatt késik. A tagállamok nem tudtak megállapodni a tagjelöltek részére kínálható agrártámogatások mértékében, sőt a tagfelvétel kapcsán a legnagyobb befizetők alapjaiban kérdőjelezték meg az unió jelenlegi agrártámogatási rendszerét.
A mezőgazdasággal kapcsolatos fejezet első két részében viszonylag könnyen sikerült megállapodni. Így az állat- és növény-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági előírások átvételéről szóló részeket, valamint a termelési kvótákra vonatkozó részt a szarvasmarha- és tejtermelés kivételével kisebb vitákkal sikerült lezárni.
Az agrártámogatások mértékét tartalmazó részre még az év elején született egy uniós ajánlat, ami nagy felháborodást okozott a tagjelöltek között. Ennek alapján az intervenciós rendszert kiterjesztené ugyan az unió,
a közvetlen kifizetésekkor azonban a tagjelöltek termelői 2004-ben csak 25 százalékát kapnák az uniós szintnek, és ez az összeg tíz év alatt emelkedne 100 százalékra. Így jelentős jövedelemkülönbség alakulna ki az akkori unión belül. Az unió álláspontja szerint viszont a teljes összeg? kifizetés jelentene nagy jövedelemfeszültséget az új tagországokon belül.
Az unión belül is nagy vihart kavart az ajánlat. A nagy befizetők (Németország, Hollandia, Svédország és Nagy-Britannia) elfogadhatatlannak nyilvánították, sőt a közvetlen kifizetések jogosságát is megkérdőjelezték, hiszen a csatlakozó országok költségei várhatóan tovább növelik a jelenlegi uniós befizetéseiket. A mezőgazdasági támogatások haszonélvezői, a déli államok nem nagy lelkesedéssel, de támogatták a javaslatot, míg Franciaország, aki a legtöbb hasznot húzza a jelenlegi rendszerből, hallgatott.
A kialakuló erővonalakat tovább erősítette, hogy Franz Fischler, az EU agrárbiztosa július 10-én a közös agrárpolitika várhatóan eddigi legradikálisabb reformját terjeszti elő. A brüsszeli javaslat szerint a támogatásokat elválasztanák a termékektől, és környezetvédelmi, állattartási és élelmiszer-minőségi kritériumokhoz kötnék. A megtakarítást pedig vidékfejlesztésre használnák fel. A reform része lenne a közvetlen kifizetések fokozatos csökkentése és megszüntetése, valamint a gabona intervenciós árának további öt százalékos csökkentése is. A reformjavaslat célja kettős: egyrészt a fő befizető országok választás előtt álló kormányai adócsökkentést ígérnek választópolgáraiknak, másrészt szeretnének garanciát kapni arra, hogy az unió bővítése nem csak az ő zsebükre megy. Ezt az elképzelést az új francia kormány vélhetőleg támadni fogja, hiszen jelentős bevételtől esnének el termelői.
A legújabb fejlemények hatására a lengyel és a cseh kormány már jelezte, hogy ilyen feltételek mellett nem biztos, hogy fontos számukra a gyors EU-csatlakozás. A magyar tárgyalók hivatalos álláspontja bizakodó, céljuk 2006-ig a közvetlen kifizetések mértékében elérni az uniós szintet. Az unió szakembereinek véleménye szerint a hazai felkészülés az intézményfejlesztés területén igencsak le van maradva. Az unió támogatásai ugyanis csak keretek, amelyek bizonyos (meglehetősen részletes) adminisztratív feltételek teljesítése esetén válnak hozzáférhetővé. Az adminisztrációhoz szükséges intézmények és informatikai rendszerek kiépítése hazai feladat, ahhoz az unió külön támogatást nem nyújt, a támogatási keret lehívása nem az unió, hanem a tagországok érdeke. A le nem hívott támogatási keret pedig az uniós kasszát növeli.
Kevesen párosították volna az eurót Hitlerrel, de a brit reklámszakemberek előtt nincsenek asszociációs akadályok. Történt ugyanis, hogy egy kilencven másodperces reklámfilmben Rick Mayall (képünkön) Hitlernek maszkírozva – látszólag – az eurót propagálja, dicséri. Szövege azonban a néhai Führer egykori mondatára rímel: "Ein Volk, Ein Reich, Ein Euró" (egy nép, egy birodalom, egy euró). A reklámhoz – vagy inkább antireklámhoz – számos híresség és politikus is csatlakozott, azonban állniuk kell az erős kritikát, amely a bemutató után máris a nyakukba zúdult. Nagy-Britannia népe mindenesetre nem mondható euróbarátnak, hiszen a legújabb felmérés szerint, ha a közeljövőben lenne népszavazás, a lakosság 52 százaléka ellenezné az euró bevezetését. Fotó: Reuters
2002. 07. 05. (VI/27)
