hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vállalkozói igazolvány S.O.S.

2002. 06. 09.
Nem folytathatják – legalábbis jogszerűen – tevékenységüket azok a vállalkozók, akik június 30-ig nem cserélik ki vállalkozói igazolványukat a területileg illetékes okmányirodánál. Egy 2000-ben hozott törvény szerint ugyanis minden, 2000. november 1-jét megelőzően kiadott vállalkozói igazolványt, iparigazolványt, magánkereskedői igazolványt és kisipari működési engedélyt meg kell újítani. Bár a vállalkozóknak tizennyolc hónap állt rendelkezésükre az új igazolványok beszerzésére, már egy ideje látni lehetett, hogy a csere nem lesz zökkenőmentes. 

Számos okmányirodánál ugyanis kapacitás hiánya miatt nem tudják a cseréket határidőre teljesíteni. Emiatt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke levélben kérte Pintér Sándort, hogy december 31-ig hosszabbítsa meg a határidőt. Az akkor még hivatalban lévő belügyminiszter azonban elutasította a kérést, mondván, hogy az ügyintézés határidejét törvény szabja meg, ezért nincs joga azt meghosszabbítani. Megígérte azonban, hogy amennyiben a regisztrációs terhek jelentős többletmunkát okoznak az okmányirodáknak, a szükséges intézkedéseket megteszi majd a tárca. Sovány vigasz ez azoknak, akik nem kerülnek sorra, hiszen nekik az egyébként ingyenes cseréért ötezer forintot kell fizetniük, ráadásul újra be kell szerezniük az engedély kiváltásához szükséges igazolásokat. Öröm az ürömben, hogy legalább az APEH nem fogja emiatt zargatni a lemaradókat. Bár az adóhatóságnak feladata annak ellenőrzése, hogy a vállalkozók tevékenységüket érvényes engedélyek birtokában folytatják-e, ha a revizorok találnak olyat, aki érvénytelen igazolvánnyal vagy hatósági engedély nélkül végez adóköteles tevékenységet, nem fogják automatikusan törölni az adószámát. Mindössze tájékoztatják erről az okmányirodát, a jogszerűtlen állapot megszüntetése érdekében. A települési önkormányzatok okmányirodái is mentik, ami menthető: igazolást adnak ki a regisztrációra időben bejelentkezett, az igazolványcserét megkezdett egyéni vállalkozók számára. Ennek birtokában pedig nyugodtan folytathatják tevékenységüket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!