Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője egy perces néma felállással búcsúztatta az államkasszából kiáramlott milliárdokat, és az, amit a néma tisztelgés előtt mondott, az már négy éve Orbán Viktor szájából is elhangzott, nevezetesen, hogy "minden idők legkorruptabb kormánya" volt az előző. Ha Lendvainak és a leköszönő miniszterelnöknek is igaza volt, akkor megállapíthatjuk, hogy az utóbbi időben egyre korruptabb kormányaink voltak, és felmerül a kérdés, hogy a következő mennyire lesz korrupt.
Medgyessy Péter szerint küzdeni fognak a korrupció ellen akkor is, ha az a saját soraikból indul. Szép célkitűzés, és remélhetőleg nemcsak ígéret marad. Addig is, amíg a saját soraik vizsgálatát elkezdenék, úgy tűnik, bőven van mit vizsgálni az előző négy évből is.
A "leggyanúsabb" a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), ahová az Országimázs Központ (OK) is tartozik. A MeH vizsgálata már meg is kezdődött, és kiderült, hogy az elmúlt négy évben ötször annyit költött a hivatal, mint a Horn-kormány alatt.
A dologi kiadások négy év alatt 2,7 milliárdról 14,4 milliárdra nőttek, és a külföldi kiküldetésekre költött összegek is drasztikus emelkedést mutatnak. Itt egyébként kisebb szabálytalanságokat is felfedeztek a vizsgálatot folytató Állami Számvevőszék szakemberei. A MeH mellett a Magyar Posta, a Magyar Televízió, a Magyar Fejlesztési Bank és a Vegyépszer háza táján is vizsgálatot kezdeményeznek az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok. S még nem esett szó az Orbán-bánya és a Dunaferr kapcsolatáról. A Magyar Rádió gazdálkodásával kapcsolatos ügyészségi vizsgálat szintén folyamatban van.
A hét elején a rendőrség hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomozni kezdett a Happy End Kft. milliárdos állami megbízásai ügyében.
Az Országimázs Központ, a Happy End Kft., az Ezüsthajó Kft. és a Bánk Bán film egy kalap alá került és vizsgálatuk közösen folyik. Nyitott kérdés, hogy a vizsgálatok milyen törvénytelenségeket tudnak feltárni. A Magyar Hírlapnak érdekes céges levelek kerültek a birtokába, amelyek egyikében az imázsközpont egy volt osztályvezetője részletesen beszámol az OK belső pénzmozgásairól a Happy End ügyvezető igazgatójának, Wermer Andrásnak. Egy másik levélben a központ Wermert kéri fel, hogy hozzon külső szakértőt az elköltött összegek cél szerinti felhasználásának igazolására.
Ahogy a vizsgálatok egyre több szinten zajlanak, a Fideszhez közel álló csoportok, jelenleg éppen a Fidelitas egyre jobban szorgalmazzák a szavazatok újraszámlálását jelezve ezzel, hogy a köztársasági elnök és a parlament egyértelm? álláspontja ellenére sem hajlandók belenyugodni a választási eredménybe.
Orbán Viktor pedig egyre gyakrabban helyezi kilátásba, hogy százezreket visz az utcára, ha az új kormány nem a "polgári értékrend" szerint kormányoz. Legújabban a Magyar Televízió számára biztosított hitelek kormánygaranciája megvonásának lehetősége, vagyis a polgári erők fő szócsöveként működő közszolgálati média pénzügyi ellehetetlenedése zavarja leginkább az exminiszterelnököt.
A tüntetésekkel való fenyegetés burkolt jelzés a kormánypártok felé, ha a vizsgálatok túl mélyre hatolnának, akkor forradalmi állapotokkal kellene szembenéznie a jelenlegi hatalomnak.