hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Idén sem maradt el a Mikulás-rali
Tőzsdejelentés 2001. 12. 05 11.

2001. 12. 16.
Mérsékelt emelkedéssel zárták a hetet a világ vezető értékpapírpiacai. Amerikában a Fed kedden – idén tizenegyedik alkalommal – újabb kamatcsökkentést hajtott végre. 

Ezzel az irányadó kamatláb negyven éve nem látott szintre, 1,75 százalékra csökkent. Európában változatlanok maradtak az irányadó kamatlábak, az erősödő fogyasztói bizalmi index, valamint a légitársaságok papírjainak felminősítése szintén az optimizmust erősítették. 

A várt 25 helyett 50 bázisponttal 9,75 százalékra csökkentette az irányadó kéthetes betéti kamatlábat a Magyar Nemzeti Bank. A BUX előbb erős, a hét elején már gyengülő forgalom mellett közel 1,5 százalékot erősödve 7223 ponton zárt kedden.

A hét nyerteseinek itthon is a technológiai szektor papírjai bizonyultak: a Synergon – a pozitív nemzetközi hangulat mellett újabb megrendelést is szerezve – közel 19, az Antenna Hungária 12,5, a Graphisoft 6 százalékkal drágult. Folytatta szárnyalását a Danubius és a TVK is, mindkét papír közel 10 százalékos emelkedést könyvelhetett el. 4,5 százalékkal erősödött az OTP, miután aláírták a szlovák Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) megvásárlásáról szóló szerződést, miáltal az OTP az IRB 92,5 százalékos tulajdonosa lett. A hét nagy vesztese a Richter volt, árfolyama közel 7 százalékkal süllyedt mélyebbre, egyes vélemények szerint az oroszországi eladások csökkenése állhat a háttérben. A héten ismét szegényebb lett a parkett egy részvénnyel: a Graboplast papírjait december 11-ével a BÉT törölte értékpapírlistájáról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!