hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terror és fegyverkezés
Fellendülő hadiipar

2001. 10. 14.
Ahogy ez várható is volt, felszálló ágba került a hadiipar. Ezt nemcsak a tőzsdén való jó szereplés mutatja, hanem az is, hogy egyre-másra érkeznek a hírek az újabb megrendelésekről. A biztonságtechnikai és a hadiipar minden bizonnyal szép jövő előtt áll, mivel Bush elnök elhúzódó háborút hirdetett meg. Míg a világ összes repüléssel kapcsolatos (mind szállító, mind gyártó vagy kiszolgáló) cége hatalmas veszteségeket kénytelen elkönyvelni a terrorháború hatására, úgy tűnik, hogy a katonai célú repülőgépgyártás lehet az egyetlen lehetőség a gyártók tetemes veszteségeinek csökkentésére.



Stinger, vállról indítható rakéta Fotó: Reuters

A csúcstechnológiai iparágak tavalyi és idei visszaesésének idején a gazdasági elemzők többsége azt gondolta, hogy a hagyományos gazdaság (az autóipar, a repülőgépipar, az energetika vagy általánosságban véve a gépipar) fogja kihúzni a recesszióból a világgazdaságot. E vélekedést alátámasztotta az internet és a "high-tech" boom idején elfeledett hagyományos vezető ipari világcégek eddigi sikeres szereplése. Az amerikai elnökváltás óta érzékelhető biztonságpolitikai hangsúlyváltás, s ez az USA-ban a reagani időkre emlékeztető stratégiai fegyverkezési programok bővítését hozta. Az új kontinensen ez már az év elején előrevetítette a hadiipar fellendülését. A közel-keleti konfliktus párhuzamosan zajló kiéleződése, a fundamentalista arab világ (túlnyomórészt orosz fegyverekkel való) folyamatos felfegyverzése, majd az Amerika elleni terrortámadások kiváltotta "antiterror-háború" időszakának kezdete újabb erős lökést ad a hadiipari megrendelések növekedésének immár világszerte.

A szeptember 11-ei terrortámadások harmadnapján a Fehér Ház kérésére mind az amerikai képviselőház, mind a kongresszus egyhangúlag hagyta jóvá azt a rendkívüli pénzügyi csomagot, amely 40 milliárd dollár kerettel emelte meg az amúgy is minden eddiginél magasabb, közel 325 milliárd dolláros amerikai védelmi költségvetést. A rendkívüli keretből nem csupán az azonnali segélyakciókat, a magasabb szint? felderítési tevékenységet és a napjainkban zajló katonai válaszcsapásokat finanszírozzák, hanem konkrétan új hadiipari hardver-megrendeléseket is. A terrorizmus elleni úgynevezett "aszimmetrikus hadviselés" speciális arzenáljának megerősítésére nagyobb mennyiséget gyártanak. Több készül majd például a Global Hawk elnevezés? távirányított (pilóta nélküli) felderítő repülőgépekből, erőteljesen növekszik a légi és műholdalapú lézeres érzékelőberendezések piaca, és komoly megrendelésekre számíthatnak a hadihajó-, repülőgéphordozó- és tengeralattjáró-építő cégek is. Az Egyesült Államok összekovácsolta nemzetközi terrorizmusellenes koalíció most kiváló politikai lehetőséget teremt az európai hadiipari cégek fejlesztésének is, amely a jelen esetben természetesen nem tekinthető Amerika-ellenes stratégiai lépésnek. Az európai repülőgépipar vezető cége, a német-francia-brit tulajdonban lévő Aerospace-csoport, (az Airbus típusú repülőgépek gyártója, a drasztikus leépítésekre kényszerülő Boeing fő versenytársa) a héten bejelentette, hogy a terrortámadások miatt csökkenti polgári repülőgépgyártását, és ezzel párhuzamosan növeli hadiipari kibocsátását. Philippe Camus, a cég egyik vezérigazgatója kijelentette: "A hadiipari megrendelések jelentős mértékben támogatják a nyereségünk növekedését."


Újra lőnek az oroszok

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!